Fantasztikus élmény egy vulkán gyomrában sétálni

2017. október 08. 18:33 - haligalibarbara

 …és totál exkluzív plusz teljesen kockázatmentes. Feltéve persze, hogy már kihunyt vulkánról van szó, amit a nagyközönség számára látogathatóvá tettek. Nagy kiváltság ez, az EU-ban például csak az Algar do Carvão olyan vulkán, ami belülről látogatható, mi júliusban néztünk meg Terceira szigetén. Összesen állítólag három vulkánt lehet belülről megnézni a Földön, az egyik egész biztosan az izlandi Thrihnukagigur, a másikat még keresem. (Ha valaki többet tud erről, kommenteljen.)

Ahogy haladunk egyre lejjebb, úgy csökken a növényzet és nő a cseppkövek száma (Fotó innen)

Sok pompás helyen jártam az elmúlt kb. húsz évben, de az Algar do Carvão egészen biztosan benne van a top 10-ben. Ez a 90 méter mély vulkanikus barlang kb. 3200 évvel ezelőtt jött létre, amikor a felszín felé törő magma a vulkáni csatornából visszafolyt a magmakamrába. Létét a Pico do Carvão nevű vulkán kitöréséhez köszönheti (például az emberiség).

Barlangrészlet (Fotó innen)

A barlangról állítólag már régóta tudtak, de amiatt, hogy csak függőlegesen lehet megközelíteni, sokáig problémásnak tűnt a feltárása, mígnem 1893-ban két férfi egy egyszerű kötéllel leereszkedett. Aztán 1963-ig nem nagyon bolygatták a barlangot, és még az ekkor szervezett csoportos felfedezőtúra után is egészen a 20. század végéig kellett várni rá, hogy az érdeklődők nyaranta szervezett túrákat tehessenek a mélybe. Aztán kiépítették a lépcsőket, amik aztán szó szerint megnyitották az utat a nagyközönség előtt.

S hogy mi vár itt az emberre?

Aki volt már nagyobb barlangban vagy egykori sóbányában, annak lehet valami fogalma az egészről. Egy kívülről semmi különös, belül informatív fogadóépületben veszi meg a látogató a belépőjegyet. Magára kap pár meleg ruhát, majd ahogy a szűk, fáklyaszerű lámpákkal szegélyezett betonfolyosón lépked be- és lefelé, egyre fokozódik az izgalma. Aztán egyszer csak ott áll a 90 méteres mélység peremén, a vulkán belsejében, ahol fölfelé legalább olyan lenyűgöző a látvány, mint lefelé.

Ez a fantasztikus látvány a vulkán belsejéből fölfelé, a kráternyílás felé (A legtöbb képem sajnos túl homályos lett, ezért fotó innen)

Sőt, az egészben tulajdonképpen a legszenzációsabb a kürtőn át az ég felé nyíló kilátás. Ha szerencsénk van, a nap épp besüt a lyukon, ám ha nem, akkor is jól látszik a mohák, zuzmók, páfrányok és egyéb növények buja zöldjének keveréke. Egészen fenséges és hátborzongató látvány.

Persze csodásak a cseppkövek és a formák is, és izgalmas lesétálni a barlang fenekéig, az esővízzel táplált természetes kis tóhoz (ami az időjárás függvényében akár 15 méter mély is lehet vagy éppen kiszárad). A barlangban amúgy – bár nem látszik - elég nagy az élet látogatási időn túl is, például egy csomó endemikus faj lakóhelye, köztük veszélyeztetett mohafajoké is.

img_20170716_161147.jpgA legnagyobb teremben hangversenyeket is szoktak rendezni (Fotó: Haligali blog)
A barlang alján a tó (Fotó innen)

Teljesen biztonságos, megvilágított lépcsőkön vezet le az út a magma által kivájt barlangba; aki képes le- és felsétálni mondjuk egy hétemeletes ház lépcsőházában és nincs extrém tériszonya, annak ez is menni fog. Gyerekkel is látogatható, mi a két és féléves kislányunkkal tekintettük meg.

Mivel Terceirán nem béreltünk kocsit, taxival jutottunk el ide, a sziget belsejébe a fővárosból, Angra do Heroísmóból tizenvalahány euróért. Visszafelé még megnéztük a Furnas do Enxofre nevű hőforrásokat, majd pedig taxi hiányában stoppolni kezdtünk és pikk-pakk egy olyan busz (!) vett fel minket, ami különböző hotelekbe vitte haza a kiránduló embereket.

Ja, és nyugi, a vulkán garantáltan alszik, nem fog egy hirtelen szembejövő lávafolyam örökre ott marasztalni minket.  

img_20170716_160157.jpgCseppkövek - értelemszerűen nem szabad hozzájuk érni (Fotó: Haligali blog)
img_20170716_155124.jpgA megszilárdult magmafalat viszont meg szabad érinteni (Fotó: Haligali blog)

img_20170716_163611.jpgKilátás a vulkán bejárata melletti parkolóból (Fotó: Haligali blog)

Tippek:

  • Nyár közepén sincs itt túl meleg, ezért mindenképp vigyünk magunkkal meleg ruhát és mivel elég nedves a barlang és mindig csöpög a víz a nyakunkba, ezért nem árt a túracipő sem.
  • Naponta csak néhány órát tart nyitva, érdemes előre tájékozódni, pontosan mikor.
  • 2017-ben hat euró a felnőtt belépő, ám a Gruta do Natal nevű pazar lávacső (vagy alagút) is látogatható, ha mindkettőt tervezi az ember, érdemes 9 eurós kombinált belépőt venni.
  • Kocsival öt percre van a Furnas do Enxofre, ami egy hőforrásokban gazdag terület. Mindenképp érdemes megnézni!
    img_20170716_170538.jpgFurnas do Enxofre (Fotó: Haligali blog)

(Itt tudod követni a blogunkat a Facebookon!)

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://haligali.blog.hu/api/trackback/id/tr912939579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása