Ilyen kormánykertből sem valószínű, hogy sok van a világon

2017. november 08. 16:05 - haligalibarbara

Ezt a posztot eredetileg a Gardenista.hu oldalra írtam. Onnan valami technikai hibából adódóan lemaradtak a képek, ezért - meg mert szerintem érdekes - ide is kiteszem, ezúttal képekkel. Íme.

Ha én lennék a király, egy ilyen kert közepén élnék – könnyen támadnak ehhez hasonló gyermekded gondolatai az embernek, amikor egy egzotikus kertben barangol. Nos, ha nem is egy uralkodónak, de egy atlanti-óceáni szigetcsoport vezetőinek apró stábja van olyan mázlista, hogy egy ilyen pompás kert közepén szürcsölgetheti kávéját a reggeli értekezleten. Ráadásul egy palotában. Annyira mondjuk nem mélyedtem el az azori politikában, hogy biztonsággal meg tudjam ítélni, hogy az őket körülölelő buja zöldnek van-e pozitív hatása a munkájukra, de hogy egész kiváltságos körülmények között dolgoznak, az biztos.

kormpalota.jpgKertrészlet, előtérben rózsákkal, háttérben a palota (Összes fotó: Haligali blog)
fikuszfa_alaguttal.jpgÓriásfikusz télen

A Portugáliához tartozó Azori-szigetek kormánya működik a Sant’ Ana nevű kert közepén, ami két euró ellenében, és egy személyi vagy más fényképes igazolvány felmutatásával látogatható. Hét hónapot éltünk Sao Miguel szigetén – a fővárosban, Ponta Delgadában található kertet először januárban néztük meg, egyszer pedig augusztusban, és nem mondanám, hogy számottevő lett volna a különbség: a tél és a nyár közepén is pompás látvány volt.

Ezen és néhány közparkon látszik, hogy elég komolyan veszik itt a kertkultúrát (vagy csak – ahogy a helyiek mondják – bármi szárba szökken ezen az óceáni-szubtrópusi éghajlaton, csak le kell dugni a földbe): nemcsak dísz- hanem haszonnövényekből is rengeteg nő a 19. század közepén alapított parkban. Érdekes egyébként, hogy a kormánykertet csak egy fal választja el a város botanikus kertjétől. Jó öreg kelet-európai logika mentén el is képzeltem, hogy biztos az azori kormányfő volt olyan mohó, mint oly sok megalomán vezető, és elmarta magának a botanikus kert egy részét; mígnem elolvastam, hogy tök más ember alapította a kettőt; a szóban forgó Sant’ Ana palotát és a körülötte lévő parkot egy bizonyos José Jácome Correia. Az 1976 óta jelentős autonómiával bíró azori regionális kormány 1980 óta működik itt, arra mondjuk nem találtam megbízható adatot a neten, hogyan is került ebbe az idilli környezetbe.

kormanypalota.jpgA kert közepén áll a palota

Azt viszont el tudom mondani, hogy mi hogyan kerültünk oda: véletlenül. Ugyanis az egy kapuval odébb lévő botanikus kertet szerettük volna megnézni, és azt hittük, ez a másik bejárata. Aztán szép lassan leesett, hogy hoppá, ez egy másik park – gyanakvásunknak már önmagában az okot adott, hogy a szomszédba dupla ennyi a beugró -, de ha már itt landoltunk, megnéztük. A belépéskor a látogató egy térképet kap, bár a park nem olyan nagy, hogy el lehessen tévedni benne.

terkep.JPGTérkép

Amúgy pedig a Sant’ana nem különbözik sokban egy átlagos botanikus kertektől: kis, tájékoztató táblák latin névvel, származási hellyel stb. Az endemikus azoriak mellé csomóféle növényt gyűjtöttek ide a világ minden tájáról, és vajon hány kormány büszkélkedhet saját kis fűszerkerttel? (Ahol nem feddik meg a látogatót, ha a kisgyereke felfedezési jelleggel végigtépked mindent a mentától a petrezselyemig, utóbbit meg is eszegeti.) További magaságyásokban tea, cukornád, kávé stb. – ezek mind-mind megteremnek a szerencsés éghajlaton.

Alighanem azt is megoldják saját erőforrásból, ha egy delegáció érkezésére fel kell díszíteni a palotát: a kertben télen rengeteg kálát és liliomot; nyáron rózsát termesztenek. Bármennyire is meresztettem a szemem, hogy találjak egy kertészt, akitől megkérdezhetem, valóban ilyen önellátó-dekorációs célból tartják-e ezt a sok virágot, vagy inkább értékesítik, hogy ezzel is gazdagítsák a szigetkasszát; nem találtam egyet sem, csak a legvégén, amikorra már elfelejtettem ezt a dilemmámat.

Nem vagyok botanikus, így főleg az összkép és az apró kis részletek ragadtak magukkal. Na, meg a fűszer- és haszonnövénykert. A park egy geometrikus, mértani hatású kertből, valamint egy tájképi hangulatú, angolkert hatású parkrészből áll; a kettő pedig szépen ível át egymásba.

pohutukawa.JPGPohutukawa

Tovább
komment

Utcai bikafuttatás Terceirán

2017. október 24. 19:01 - haligalibarbara

Azori életünk egyik legellentmondásosabb élménye volt, amikor belebotlottunk egy utcai bikafuttatásba. Ez a hagyomány Terceira szigetén él és a mai napig ápolják, különösen nyáron. Egyfelől nagyon fontos eleme az ottani identitásnak, és a helyiek szerint a bikák manapság szerencsére csak ritkán sérülnek meg (az emberekről nem kérdezősködtem, mondjuk a bika szarvaira tesznek egy-egy fémből készült, lekerekített védő valamit); másfelől viszont tök fölösleges stressz egy ártatlan állatnak, plusz mindig nagyon idegenkedtem a _férfiasság_ és _bátorság_ efféle fitogtatásától.

img_20170715_185322.jpgIlyen táblákkal jelzik, hogy aznap ma utcai bikafuttatás lesz (Fotók: Haligali blog)

Eszünkbe se jutott, hogy megnézzünk egy ilyen eseményt, ám egyik nap épp a sziget fővárosában, Angra do Heroismóban foglalt szállásunk előtt rendezték, így szó szerint megkerülhetetlen volt. A helyiek egész nap szorgosan deszkázták be a kerítéseiket és a kirakataikat, elmagyarázták, mikor ne tartózkodjunk az utcán, azt is elmondták, hogy hányszor és milyen ritmusban engedik majd a biká(ka)t az emberkedők közé; és rajtunk kívül mindenki nagyon izgatottan várta a kb. kétórás eseményt.

(A videót telefonnal csináltam, és nem sokkal a bekapcsolása után valamiért úgy döntöttem, jobb lesz, ha elfordítom. Nos, tévedtem.)

img_20170715_182901.jpgEz még az esemény előtti kép a már lezárt utcaszakaszon. Kedvencünk a stílusdiktátor snackárus
img_20170715_183412.jpgItt várják a bikát azok, akik úgy gondolják "szembe néznének vele"

img_20170715_183544.jpgAki aztán meg is érkezik (mögötte egy esernyő van), amúgy nem szaladgálhat csak úgy össze-vissza, egy kötéllel tartják valamennyire kordában markos legények

(Itt tudod követni a blogunkat a Facebookon!)

 

komment

Tartunk egy élménybeszámolót, gyertek!

2017. október 11. 09:25 - haligalibarbara

Mivel hetek (de inkább nyár közepe) óta unszolnak minket ismerősök és kedves ismeretlenek, hogy okvetlen tartsunk majd egy előadást az azori élményeinkről, mondtuk, hogy oké, és kerestünk egy helyet. A Prezi szuper előadóterme fogad be minket és lesz azori teakóstoló is, már csak azon töprengünk, hogy hogyan szelektáljunk, mi kerüljön bele a kb. 25 perces prezentációba és mit hagyjunk ki (ebben a posztban elég sok mindenről szót ejtettem, így a gyakorlati tudnivalókat alighanem kihagyjuk. Ám ha van olyan téma, ami valakit nagyon érdekel, és őrült csalódott lenne, ha kimaradna, kommenteljen!).

Egyikünk sem nagy szónok, de a témáért rajongunk, ezért reméljük, mindenki jól szórakozik majd.

Kép innen

Az esemény ingyenes, regisztrálni nem kell, de érdemes bő tíz perccel a hatos kezdés előtt megérkezni, mert a terem kapacitása véges.

Gyertek, itt az esemény a Facebookon!

komment

Fantasztikus élmény egy vulkán gyomrában sétálni

2017. október 08. 18:33 - haligalibarbara

 …és totál exkluzív plusz teljesen kockázatmentes. Feltéve persze, hogy már kihunyt vulkánról van szó, amit a nagyközönség számára látogathatóvá tettek. Nagy kiváltság ez, az EU-ban például csak az Algar do Carvão olyan vulkán, ami belülről látogatható, mi júliusban néztünk meg Terceira szigetén. Összesen állítólag három vulkánt lehet belülről megnézni a Földön, az egyik egész biztosan az izlandi Thrihnukagigur, a másikat még keresem. (Ha valaki többet tud erről, kommenteljen.)

Ahogy haladunk egyre lejjebb, úgy csökken a növényzet és nő a cseppkövek száma (Fotó innen)

Sok pompás helyen jártam az elmúlt kb. húsz évben, de az Algar do Carvão egészen biztosan benne van a top 10-ben. Ez a 90 méter mély vulkanikus barlang kb. 3200 évvel ezelőtt jött létre, amikor a felszín felé törő magma a vulkáni csatornából visszafolyt a magmakamrába. Létét a Pico do Carvão nevű vulkán kitöréséhez köszönheti (például az emberiség).

Barlangrészlet (Fotó innen)

A barlangról állítólag már régóta tudtak, de amiatt, hogy csak függőlegesen lehet megközelíteni, sokáig problémásnak tűnt a feltárása, mígnem 1893-ban két férfi egy egyszerű kötéllel leereszkedett. Aztán 1963-ig nem nagyon bolygatták a barlangot, és még az ekkor szervezett csoportos felfedezőtúra után is egészen a 20. század végéig kellett várni rá, hogy az érdeklődők nyaranta szervezett túrákat tehessenek a mélybe. Aztán kiépítették a lépcsőket, amik aztán szó szerint megnyitották az utat a nagyközönség előtt.

S hogy mi vár itt az emberre?

Aki volt már nagyobb barlangban vagy egykori sóbányában, annak lehet valami fogalma az egészről. Egy kívülről semmi különös, belül informatív fogadóépületben veszi meg a látogató a belépőjegyet. Magára kap pár meleg ruhát, majd ahogy a szűk, fáklyaszerű lámpákkal szegélyezett betonfolyosón lépked be- és lefelé, egyre fokozódik az izgalma. Aztán egyszer csak ott áll a 90 méteres mélység peremén, a vulkán belsejében, ahol fölfelé legalább olyan lenyűgöző a látvány, mint lefelé.

Ez a fantasztikus látvány a vulkán belsejéből fölfelé, a kráternyílás felé (A legtöbb képem sajnos túl homályos lett, ezért fotó innen)

Sőt, az egészben tulajdonképpen a legszenzációsabb a kürtőn át az ég felé nyíló kilátás. Ha szerencsénk van, a nap épp besüt a lyukon, ám ha nem, akkor is jól látszik a mohák, zuzmók, páfrányok és egyéb növények buja zöldjének keveréke. Egészen fenséges és hátborzongató látvány.

Tovább
komment

A hetedik hónap az Azori-szigeteken: tetszik - nem tetszik

2017. augusztus 31. 23:18 - haligalibarbara

Itt a vége, mindjárt indulunk haza. A blog ezzel nem ér véget, egy csomó posztot ígérgettem már itt mindenkinek, azokat remélhetőleg olyan október végéig befejezem. Utána is lesz kontent, továbbá 99 százalék, hogy valamikor vissza fogunk még térni az Azori-szigetekre - azt egyelőre nem tudjuk, mennyi időre és mikor -, mert egy csomó mindent nem láttunk, ami érdekel és mert rajongásig megszerettük ezt a helyet. De mielőtt túlságosan szentimentálissá válnék, itt az utolsó tetszik-nem tetszik.

Tetszik: Itt nincs parlagfű!!! Mivel az augusztus második fele és a szeptember nagy része számomra egy szünet nélküli szenvedés a teljes Kárpát-medencében (ami Európa parlagfűvel leginkább szennyezett területe), hatalmas élmény, hogy itt az azonos időszakban nem bezárt ablakoknál kell senyvednem és szabadon lélegezhetek.

Nem tetszik: Azt hiszem, nem írtam még, hogy itt nagyon ritka a jó kenyér. Ez az egyetlen élelmiszer, ami hiányzik Magyarországról. Egy ügyes, felvilágosult pék számára szerintem csak úgy hemzsegnek itt a kiaknázatlan lehetőségek.

Ezt nem én fotóztam, mert nincs vízalatti gépem, de mivel ez egy elég jellemző látvány Sao Miguelen - a halfajta és a tömeg szempontjából is - akár én is fotózhattam volna (Kép innen)

Tetszik: Augusztusra végre felmelegedett annyira az óceán (22-23 fok), hogy neoprén ruha nélkül is élvezhető a sznorkelezés. Ez lett a legkedvesebb augusztusi tevékenységünk, egyes helyeken akkora halgazdagság van, mintha az ember 3D-ben, úszkálva nézné a National Geographic-ot. Tegnap például Sao Vicentében láttam kb. tizenötféle halat, egy tengeri csillagot, rengeteg rákot, egy polipot, arról pedig már részletesen megemlékeztem, mi volt az Ilhéun. Utólag nem is értem, miért nem kezdtük el a sznorkelezést mondjuk már májusban, neoprén ruhában. Most már mindegy persze, majd ha visszatérünk, okosabbak leszünk.

Ha ilyen klasszul lefotózható egy város belvárosa, akkor az ott lakókat vélhetően nagyon idegesítik a le-és felszálló gépek (Fotó innen)

Nem tetszik: A Ponta Delgada-i repülőteret konkrétan a város szájába (Relva nevű összenőtt település) építették. Korábban, gondolom, amikor naponta összesen tíz légcsavaros gép szállt le, ez nem volt különösebb gond. Most viszont jönnek-mennek a fapadosok, meg a TAP, nyaranta a TUI stb. Eredmény: a város nyugati oldalán - ahol mi is lakunk az utolsó hónapban - minden hajnalban hangulatos madárfüttyös ébresztő a leszálló Ryanair-gép hangjára. Még becsukott ablaknál is. Van olyan városrész, ami fölött kb. kétszáz méterrel dübörögnek el a mintegy húsz másodpercen belül landoló gépek, a legidegesítőbbek a sugárhajtásúak.

Tovább
komment

Egy romantikus szubtrópusi magánkert, ami egész évben csak egyszer, augusztusban nyit ki

2017. augusztus 28. 20:15 - haligalibarbara

Vajon létezik még olyan látványosság Európában, ami nincs fönt a Tripadvisoron? - töprengtünk egyszer ezen a fontos kérdésen. A minap kiderült, hogy meglepő módon igen: például a Parque Dona Beatriz do Canto (korábban Parque das Murtas), ami Sao Miguel szigetén, a Furnas nevű faluban található.

tabla.jpgÖsszes fotó: Haligali blog

A parkot a Murtas nevű patak mocsaras árterére építették egy vízimalommal együtt még 1860-ban. A Rua de Santana utcában lévő 3,7 hektáros park – bocs, most irodalmi közhely jön! – olyan, mintha kicsit megállt volna benne az idő: nagy tágas területek és sétautak, rikító zöld pázsit, és egy kis tó, amit úgy hoztak létre, hogy egy gáttal jól felduzzasztották a patakot. Ezt a boldog békeidő hangulatot tovább fokozza a park közepén álló ház, ami semennyire sem tűnik azorinak, nem is lepődtem meg, hogy egy francia építész építette 1866-ban.

haz1.jpg

Most, hogy mindjárt lejár a hét hónapos azori kimenőnk, igyekszünk mindent megnézni Sao Miguelen, ami eddig kimaradt. Mondjuk ezt a látványosságot akkor sem tudtuk volna korábbra hozni, ha nagyon igyekszünk, mivel tizenegy hónapon át zárva van. Egy magánkertről van ugyanis szó, ami csak augusztusra nyílik meg a nagyközönség előtt, ekkor viszont ingyenes (ellentétben a három percre lévő Terra Nostra parkkal, ahol idén 8 euró a beugró. Mondjuk ott fürödni is lehet, és hatalmas területen fekszik.). Az azori kormány ugyanis kötött egy szerződést az itt élő családdal, akik voltak olyan aranyosak, hogy belementek a dealbe, és évente egy hónapra kinyitnak.

to_1.jpgA felduzzasztott tóban szépen tükröződik a növényzet

Tovább
komment

Kráterlagúnában búvárkodni az óceán közepén – ez már annyira fokozhatatlanul szuper, hogy normális címet sem tudok adni neki

2017. augusztus 23. 18:05 - haligalibarbara

Egészen augusztusig vártunk az Ilhéu felfedezésével, mert tomboló strandidőben szerettünk volna kipróbálni. Ez a fantasztikum egy kis gyűrű alakú vulkanikus sziget, belsejében egy kráterlagúnával (ezt a szót sem ismertem eddig) Vila Franca do Campóval szemben, mintegy 500 méterre a parttól. Nos, tegnap kipróbáltuk, és arra jutottunk, hogy okosan tettük, hogy eddig vártunk, leszámítva, hogy az élményért előbb másfél órát kellett sorban állni a tűző napon, ám megérte, mert a helyszín tényleg paradicsomi.

Így néz ki felülről (Fotó innen)

A sziget egy vulkánkitörésnek köszönheti a létét, ezért szinte tökéletesen gyűrű alakú (ha azori ékszerkészítő lennék, tuti ilyen formájú gyűrűkkel robbantanék a turisták körében). Az északi részen (itt, a fotón a lenti lyuk) a kráter fala áttört az óceán felé, az itt beömlő víznek köszönhetően alakult ki a kráterlagúna, aminek az átmérője 150 méter. A legmagasabb pontja 62 méter, a kelet-nyugati hossza 420 méter.

Mi szerencsére apálykor érkeztünk (tegnap ez épp 11.20 körül ért véget, érdemes online előre csekkolni), így a lagúnában kb. másfél órán át élvezhető volt egy homokos félkör alakú pad is, ami mellett a két és féléves kislányunknak is csak derékig ért a víz. Az említett óceáni bejáraton kívül több helyen vannak repedések a sziklafalban az óceán felé, ahol ki-be ömlik a víz, a halak – és helyenként a fürdőzők – legnagyobb örömére.

ilh_homokpad.jpgBalra az apálykor kiemelkedő homokpad (Innentől az összes fotó: Haligali blog)

Amellett, hogy a sziget egy egészen fantasztikus természeti látvány, tele van hallal. Nyilván nem a homokos részeken, de a sziklák és az említett nagy óceáni bejárat környékén és azon kiúszva a nyílt vízen, egyszerű pipás búvárkodással legalább húszféle halat számoltam össze, néhol hatalmas gazdagságban. Láttunk már sok halat Sao Miguelen – főleg Caolurában és Sao Vicentében -, de itt voltak olyan fajok is, amik máshol nem.

ilh_hal.jpgNincs vízalatti kamerám, ezt a víz fölött fotóztam - ami tényleg ilyen színű

A halak mellett a sziget másik hatalmas előnye az, hogy a lagúnában jóval melegebb a tengervíz, mint máshol, így nem fagytam meg öt perc búvárkodás után; és ezt a kislányunk is nagyon értékelte (azt is, hogy nem fagytam meg és a víz hőfokát is).

Tovább
komment

Paradicsomi dzsungelétterem aktív vulkánok között

2017. augusztus 18. 11:28 - haligalibarbara

Sikerült jó egzotikus címet választani, pedig a fenntartható szót még ki is hagytam belőle.

Amikor pár hete Faial szigetén voltunk (ahol az utolsó vulkánkitörés 1957-ben volt), kétszeri nekifutásra tudtuk csak megnézni a három fő látványosság egyikét, a Caldeirát, mert elsőre semmit sem láttunk belőle, mivel összefüggő felhő takarta. Másodszorra már nagyobb szerencsénk volt (ez majd a beszámolóban lesz). A megtekintés után egy alsórendű úton zötyögtünk lefelé a hegyről, amikor egyszer csak megakadt a szemünk egy furcsa, minden mesterkéltséget nélkülöző házfeliraton:

O Esconderijo (azaz rejtekhely)

esconderijo.jpgÍgy néz ki az étterem, mögötte erdő (Összes fotó: Haligali blog)

Mint Faialon a teljes ottlétünk során, ekkor is épp szitált az eső, miközben a kislányunk szundikált a hátsó ülésen, ezért nindzsaként kúsztam ki az autóból, be az étterembe, ahol egy 50 körüli szemlátomást - és hallhatóan - nem portugál férfi fogadott. Öt percig azért portugálul faggattam a menüről és az étterme öntörvényű rendszeréről, pedig közben már többször jelezte az akcentusdetektorom, hogy az illető német (aki nem ismer, annak mondom, hogy életem jelentős része a német kultúra jegyében telt, éltem is Berlinben és más német ajkú helyeken. Ja, és előbb szurkoltam a német válogatottnak, mint, hogy az menő lett volna - amiért persze mindenki lenézett Budapesten.)

Aztán kezdeményeztem, hogy váltsunk át németre, és kiderült, hogy az éttermet pár éve üzemeltető - Faialra 11 évvel ezelőtt érkezett - Hans azt főzi a vendégeinek, amit magának is, és kizárólag vacsorára nyit ki. Négy fogást készít, ami fixen 20 euróba kerül. Más nincs, csak ez a négyfogásos meglepetésmenü - akinek ez nem tetszik, azt Hans szomorúság nélkül ereszti útjára (ahogy a dohányzókat is, mivel nem annyira kedveli őket). Mivel mi nem voltunk nagyon éhesek, kértük, hogy had együnk ketten egyet és felezze meg nekünk a menüt (okos döntés volt, nagyok az adagok). Hans mondta, hogy in Ordnung.

Aztán bementünk az étterme hátsó, nyitott részébe, amitől tátva maradt a szánk, de jöjjenek előbb az ételek.
esc.jpgEz a kép fogadott minket a teraszon, nyilván nem volt olyan homályos, mint ez a fotó

A menü lényege, hogy minden a környékéről származik - ha nem egyenesen Hans kertjéből vagy fűszerkertjéből (utóbbit úgy tizenötször szagolgattuk végig a kislányommal), és az alapanyag beszerzésénél a kis családi gazdaságokat részesíti előnyben. Szinte minden ételében van ehető virág - Hans szerint ugyanis a virág gyűjti össze a növények esszenciáját. Amúgy főzni sosem tanult, autodidakta szakács, és azt mesélte, hogy néha nem is gondolkodik főzés közben, mintha valaki csak úgy vezetné a kezét.

Tovább
komment

Azori kisokos: minden, amit az Azori-szigetekről, főleg Sao Miguelről tudni szeretnél

2017. augusztus 09. 06:30 - haligalibarbara

Itt van, elkészültem végre az azori kisokossal! Annyi téma került bele, hogy végül inkább nagy-, mint kisokos. Az infók 2017 első háromnegyedéből származnak; később természetesen változhatnak az itt leírt dolgok. Belevettem egy csomó mindent, amiről gyakran kérdeznek az ide (Sao Miguelre) utazók, plusz pár olyan dolgot, amit fontosnak tartok. Ha eszembe jut még valami, bővítem.

A piros kis nyíl jelzi az Azori-szigeteket, térkép innen

Mikor és hogyan érdemes utazni?
Budapestről lisszaboni vagy londoni átszállással a legegyszerűbb eljutni az Azori-szigetekre (lehet végig fapadossal vagy nemfapadossal - pl. TAP - is repülni). Utazni május végétől októberig érdemes – hacsak nem szeretjük a viharos szelet esővel bolondítva -, a helyiek tuti tippje a szeptember. Ekkor az óceán még kb. 21-23 fokos, az idő jó, tömeg már nincs (európai értelemben vett tömeg amúgy sincs). A mi tippünk a március: eshet ugyan az eső, de idén márciusban többször mutatta meg magát a nyár is néhány napra, és összességében sokkal jobb idő volt, mint áprilisban. A február azért lehet még jó választás, mert a kitartó magyar mínuszokból eljönni a 15 fokba és megfürödni egy-két termáltóban, elég felemelő élmény. Összességében júniusig nyomottak az árak a szolgáltató szektorban.

Az Azori-szigetekre elég a személyi vagy kell útlevél is?
Elég a magyar személyi, mivel a szigetcsoport Portugália része, Portugália pedig az EU része, ahogy Magyarország is.

p5045261.JPGAz egyik kedvenc képem Sao Miguelről: balra az északi part, jobbra a déli (Fotó: Haligali blog)

Milyen ruhát vigyünk magunkkal?
Érdekes, hogy ezt a kérdést többször hallom, mint ahányszor én tettem fel magamnak tinédzserkoromban buli előtt. Kiöltözőset semmiképp sem, ez nem az Azúr-part. A kényelem domináljon elsősorban, utána jöhet minden más. Nyáron időnként nagyon erősen süt a nap – bár kánikulával mostanáig, augusztus elejéig szerencsére nem találkoztunk -, de fülledt idő már volt, plusz bármikor eleredhet az eső, ezért egy könnyű esőkabát sosem árt. Mi hoztunk magunkkal olcsó aldis esőkabátot, és szupermenő magashegyit is; és érdekes módon az előbbi vált be: kényelmesen befér alá a hátizsák, védi a lábat stb. A szandál a természetben és a macskaköves városokban jobb választás, mint a papucs. Ami pedig a telet illeti, érdemes tudni, hogy plusz 12-13 foknál hidegebb a téli éjszakákon sincs.

A cipőnk legyen frankó túracipő, jól barázdált talppal, az is előny, ha valameddig vízálló, és legyen a poggyászunkban egy fürdőruha is. Ami nem kell: magashegyi túrabakancs (csak annak, akinek érzékeny a bokája, vagy meg akarja mászni a Picót, esetleg Sao Jorge szigetén fog túrázni). Sao Miguelre legfeljebb csak sáros időben vehetjük hasznát, mi fél év alatt kb. kétszer használtuk.

Hány sziget van?
Kilenc, plusz pár lakatlan, az ún. hangyácskák. De hivatalosan kilenc. Ezeket három csoportba osztották:

Grupo Ocidental (nyugati csoport): Corvo és Flores
Grupo Central (központi csoport): Faial, Pico, São Jorge, Graciosa és Terceira
Grupo Oriental (keleti csoport): Santa Maria (az egyedüli lakatlan Formigas (hangyák) nevű apró szigetekkel együtt), São Miguel

Tovább
komment

Végre egy szerethető White party

2017. augusztus 07. 18:40 - haligalibarbara

Szombaton rendezték meg Ponta Delgadában (Sao Miguel sziget továbbra is) a White Ocean Partyt. Kicsit ódzkodtunk tőle a magyar white partikat ismerve, de kiderült, hogy ez egy olyan tisztességes utcai buli, aminél az ember maga sem tudna jobbat kitalálni. Pedig ez még csak a második ilyen esemény volt (tavaly rendezték az elsőt), és ami még megdöbbentőbb: állítólag a helyi önkormányzat valamelyik szerve találta ki. Az egész belvárost felölelte, fél nyolckor kezdődött és éjjel 4-ig tartott. Mi értelemszerűen (kisgyerekes szülők mindennemű segítség nélkül) kb. kezdésre érkeztünk és fél 12-kor mentünk haza azután, hogy 11-kor úgy kellett elvonszolnunk a Jamiroquai-ra önfeledten táncoló két és fél éves kislányunkat az egyik kisszínpad elől.

utca.jpgÖsszes fotó: Haligali blog

Miért volt szuper?

  • csodálatosan feldíszítették az egész várost reciklált polipokkal, medúzákkal, bambuszból készült delfinekkel, kagylókkal, teknősökkel - őrült kreatív és semennyire sem vásári-gagyi volt az egész

  • telepakolták a belvárost rengeteg színpaddal és DJ-pulttal, de voltak nyugalmas szigetek is

  • tökéletesen komolyan vették a fehér színt, még a hangszórókat is bevonták fehérrel. A lakosság (becsléseim szerint 80% helyiek - 20% turisták, de ezt nem tudhatom teljes bizonyossággal, ugye) is komolyan vették a felhívást és szinte mindenki fehérbe öltözött

  • az éttermek kitelepültek az utcára (nyilván mindenki fehér abrosszal) és őrületes volt a dínomdánom

  • TÖK JÓ VOLT A ZENE!! Felfoghatatlan! Tömegeknek szóló ingyenes utcai ünnepélyen tök jó zenéket játszottak!!! Szuper volt az is, aki britpop-feldolgozásokat játszott, az is, aki portugál rockzenekarok számait játszotta, az is, aki a saját rockzenekarával lépett fel, a latin-feldolgozás zenekar is tök jó volt, plusz a dj is, aki house-t és technót tolt, az egy szál gitáros duó és nem utolsó sorban a hatalmas önbizalmú, kb. 150 kilós MPB-ben nyomuló brazil énekes is szuper volt. És korrekt zenéket tettek be a koncertek közé is (lásd Jamiroquai)
Tovább
komment