Valóban gyerekbarát hely Amerika? Valóban. Egy magyar család tapasztalatai

2018. február 24. 20:22 - haligalibarbara

Detti, férje és két kicsi gyerekük tíz hónapot töltöttek Amerika egy békés kisvárosában, a 85 ezres Bloomingtonban. Azért pont ebben az Indiana állambeli városkában éltek, mert a férjét meghívták, hogy tanítson két szemesztert a helyi egyetemen. A fiuk négy és félévesen kezdte meg a családi kiküldetést, a kislányuk pedig másfél éves volt, amikor talpa megérintette az Újvilág földjét (hogy költőien fogalmazzak). Pont, mielőtt visszaköltöztek volna Budapestre, alaposan kifaggattam Dettit a tapasztalatairól, aztán ültem a válaszain pár hónapot, most pedig két részletben közkinccsé teszem őket.

Az első részben praktikusabbnál praktikusabb dolgokról lesz szó; például, hogy hogyan lehet órákon át gyerekekkel autóban ülni, aztán még várost, sőt, múzeumot is nézni. De majd szóba kerülnek az amerikai kisvárosi hétköznapok, ünnepek, gyereknevelési szokások és a junk food is. És kiderül, miért is annyira gyerekbarát hely Amerika.


Első rész

 

A férjed munkája miatt Amerikán belül sokat utaztatok, így nyilván lett kis rutinotok a hosszú autóutakban, ami minden kisgyerekes szülő mumusa. Oszd meg légyszíves az olvasókkal öt aranyszabályodat, és pár olyan tárgyat, ami nálatok a hosszú utak kötelező kísérője lett.

 

1. Öt-hat óránál többet nem autózni egy nap, a maximum a hét óra. Távolabbi úticél esetén mindenképp kettévágtuk az utat azzal, hogy aludtunk valahol egyet. Ez azért is volt praktikus, mert így többet láttunk: több időnk volt megnézni utazás közben a fő célponton kívüli más érdekességeket, legyen az akár egy egyszerű folyópart vagy egy város főtere. Ez persze drágább, mintha valaki megszállás nélkül lehúz 9-10 vagy több órát az autóban, de két kisgyerekkel az nálunk agyhalál lett volna, ennyit mindenképp megért egy plusz olcsó szállás.

autos_kirandulas_ez_epp_arizona_allam.JPGUtazás gyerekekkel - útközben Arizóna államban (Fotó: Detti)

2. Kedvenc éttermek előre kikeresése az interneten. Nálunk olaszmániás a két gyerek, bolognai spagetti a jolly joker, ezért sokszor úgy időzítettük az indulást, a szüneteket, hogy előre rákerestünk az útvonalunkon az olasz éttermekre. Ha az elsődleges szükségletek megfelelően ki lettek elégítve, mindenki számára kellemesebb volt a továbbutazás.

3. Hosszú utazás során jobb, ha feladod vagy legalábbis bő engedményeket teszel a nevelési elveidet illetően. Értem ezalatt például azt, hogy a gyerekek mennyi elektronikus cuccot használhatnak vagy mennyi édességet ehetnek. Mi alapvetően mindkettőt korlátozzuk náluk, ami azt jelenti, hogy a sima hétköznapokon is része az életüknek, de csak az általunk meghatározott mennyiségben (pl. napi 30-40 perc mesenézés). Amikor nagyon sokat ülünk az autóban, ezt a keretet kibővítjük, mindenkinek jobb így. A gyerekek pedig tudják, hogy ez csakis az ilyen helyzetekre vonatkozik, normál hétköznapokon pedig elfogadják a szigorúbb korlátozást (a kétéves nyilván kevésbé, de ő jelenleg mindennel így van).

Tovább
komment

Meglepő tudásmorzsák az Atlanti-óceán kellős közepéről

2018. február 11. 10:33 - haligalibarbara

  • Egészen a legutóbbi időkig nem igazán létezett egységes azori identitás, pedig kilenc elemből álló szigetvilágról van szó, melyek között van olyan, amelyikről simán át lehet látni a másikra (pl. Pico és Faial) de olyanok is akadnak, amik Budapest-Berlin távolságban fekszenek egymástól (pl. Santa Maria és Corvo). Adott tehát a viszonylagos földrajzi elszigeteltség, plusz kb. a hetvenes évekig nem kötötték össze a szigeteket rendszeres repülőjáratok; a kompok többsége pedig ma sem jár télen. Az okok között van az is, hogy a szigetek Portugália egészen eltérő részeiről népesültek be (de pl. Észak-Franciaországból és Flandriából is települtek ide emberek). Azt még kutatják, hogy éltek-e őslakosok bármelyik szigeten.
    Mindezek miatt kissé eltérő minden sziget - nemcsak földrajzi, de - kulturális, gasztronómiai, építészeti arculata.
    Régi térkép innen

  • Sao Miguel szigetén beszélik a legfurább portugált, ezért a többi azori epésen japánnak vagy kínainak csúfolja őket. Ha pl. a portugál híradóban helyszíni riportban szólaltatnak meg azori embert, feliratozzák a beszédét - ezt a médiaszokást az érintettek amúgy eléggé zokon veszik.

  • Az itt élők fő bevételi forrása a turizmus, a regionális kormányzati munka, a halászat és a mezőgazdaság.
  • Minden azori embernek él legalább egy rokona Amerikában vagy Kanadában (a kontinentális Portugáliában ellenben nem mindenkinek). A legnagyobb emigrációs hullám 1921 és 1977 között volt, ekkor kb. 250 ezer azori ember emigrált az Egyesült Államokba.

  • A csapvíz az összes szigeten kimagasló minőségű, tehát bátran fogyasztható.
    hortenzia.JPGhortenzia1.JPGHortenziák Sao Miguelen (Fotó: Haligali blog)

  • A szigetvilág emblematikus növénye a hortenzia, ami valami irgalmatlan mennyiségben burjánzik kb. májustól a nyár végéig (helyszín- és magasságfüggő, hol meddig). Sokan úgy gondolják, hogy a hortenzia maga az azori csoda, pedig valójában erősen invazív: vélhetően Ázsia keleti részéről került a szigetekre.

Tovább
komment

Ilyen kormánykertből sem valószínű, hogy sok van a világon

2017. november 08. 16:05 - haligalibarbara

Ezt a posztot eredetileg a Gardenista.hu oldalra írtam. Onnan valami technikai hibából adódóan lemaradtak a képek, ezért - meg mert szerintem érdekes - ide is kiteszem, ezúttal képekkel. Íme.

Ha én lennék a király, egy ilyen kert közepén élnék – könnyen támadnak ehhez hasonló gyermekded gondolatai az embernek, amikor egy egzotikus kertben barangol. Nos, ha nem is egy uralkodónak, de egy atlanti-óceáni szigetcsoport vezetőinek apró stábja van olyan mázlista, hogy egy ilyen pompás kert közepén szürcsölgetheti kávéját a reggeli értekezleten. Ráadásul egy palotában. Annyira mondjuk nem mélyedtem el az azori politikában, hogy biztonsággal meg tudjam ítélni, hogy az őket körülölelő buja zöldnek van-e pozitív hatása a munkájukra, de hogy egész kiváltságos körülmények között dolgoznak, az biztos.

kormpalota.jpgKertrészlet, előtérben rózsákkal, háttérben a palota (Összes fotó: Haligali blog)
fikuszfa_alaguttal.jpgÓriásfikusz télen

A Portugáliához tartozó Azori-szigetek kormánya működik a Sant’ Ana nevű kert közepén, ami két euró ellenében, és egy személyi vagy más fényképes igazolvány felmutatásával látogatható. Hét hónapot éltünk Sao Miguel szigetén – a fővárosban, Ponta Delgadában található kertet először januárban néztük meg, egyszer pedig augusztusban, és nem mondanám, hogy számottevő lett volna a különbség: a tél és a nyár közepén is pompás látvány volt.

Ezen és néhány közparkon látszik, hogy elég komolyan veszik itt a kertkultúrát (vagy csak – ahogy a helyiek mondják – bármi szárba szökken ezen az óceáni-szubtrópusi éghajlaton, csak le kell dugni a földbe): nemcsak dísz- hanem haszonnövényekből is rengeteg nő a 19. század közepén alapított parkban. Érdekes egyébként, hogy a kormánykertet csak egy fal választja el a város botanikus kertjétől. Jó öreg kelet-európai logika mentén el is képzeltem, hogy biztos az azori kormányfő volt olyan mohó, mint oly sok megalomán vezető, és elmarta magának a botanikus kert egy részét; mígnem elolvastam, hogy tök más ember alapította a kettőt; a szóban forgó Sant’ Ana palotát és a körülötte lévő parkot egy bizonyos José Jácome Correia. Az 1976 óta jelentős autonómiával bíró azori regionális kormány 1980 óta működik itt, arra mondjuk nem találtam megbízható adatot a neten, hogyan is került ebbe az idilli környezetbe.

kormanypalota.jpgA kert közepén áll a palota

Azt viszont el tudom mondani, hogy mi hogyan kerültünk oda: véletlenül. Ugyanis az egy kapuval odébb lévő botanikus kertet szerettük volna megnézni, és azt hittük, ez a másik bejárata. Aztán szép lassan leesett, hogy hoppá, ez egy másik park – gyanakvásunknak már önmagában az okot adott, hogy a szomszédba dupla ennyi a beugró -, de ha már itt landoltunk, megnéztük. A belépéskor a látogató egy térképet kap, bár a park nem olyan nagy, hogy el lehessen tévedni benne.

terkep.JPGTérkép

Amúgy pedig a Sant’ana nem különbözik sokban egy átlagos botanikus kertektől: kis, tájékoztató táblák latin névvel, származási hellyel stb. Az endemikus azoriak mellé csomóféle növényt gyűjtöttek ide a világ minden tájáról, és vajon hány kormány büszkélkedhet saját kis fűszerkerttel? (Ahol nem feddik meg a látogatót, ha a kisgyereke felfedezési jelleggel végigtépked mindent a mentától a petrezselyemig, utóbbit meg is eszegeti.) További magaságyásokban tea, cukornád, kávé stb. – ezek mind-mind megteremnek a szerencsés éghajlaton.

Alighanem azt is megoldják saját erőforrásból, ha egy delegáció érkezésére fel kell díszíteni a palotát: a kertben télen rengeteg kálát és liliomot; nyáron rózsát termesztenek. Bármennyire is meresztettem a szemem, hogy találjak egy kertészt, akitől megkérdezhetem, valóban ilyen önellátó-dekorációs célból tartják-e ezt a sok virágot, vagy inkább értékesítik, hogy ezzel is gazdagítsák a szigetkasszát; nem találtam egyet sem, csak a legvégén, amikorra már elfelejtettem ezt a dilemmámat.

Nem vagyok botanikus, így főleg az összkép és az apró kis részletek ragadtak magukkal. Na, meg a fűszer- és haszonnövénykert. A park egy geometrikus, mértani hatású kertből, valamint egy tájképi hangulatú, angolkert hatású parkrészből áll; a kettő pedig szépen ível át egymásba.

pohutukawa.JPGPohutukawa

Tovább
komment

Utcai bikafuttatás Terceirán

2017. október 24. 19:01 - haligalibarbara

Azori életünk egyik legellentmondásosabb élménye volt, amikor belebotlottunk egy utcai bikafuttatásba. Ez a hagyomány Terceira szigetén él és a mai napig ápolják, különösen nyáron. Egyfelől nagyon fontos eleme az ottani identitásnak, és a helyiek szerint a bikák manapság szerencsére csak ritkán sérülnek meg (az emberekről nem kérdezősködtem, mondjuk a bika szarvaira tesznek egy-egy fémből készült, lekerekített védő valamit); másfelől viszont tök fölösleges stressz egy ártatlan állatnak, plusz mindig nagyon idegenkedtem a _férfiasság_ és _bátorság_ efféle fitogtatásától.

img_20170715_185322.jpgIlyen táblákkal jelzik, hogy aznap ma utcai bikafuttatás lesz (Fotók: Haligali blog)

Eszünkbe se jutott, hogy megnézzünk egy ilyen eseményt, ám egyik nap épp a sziget fővárosában, Angra do Heroismóban foglalt szállásunk előtt rendezték, így szó szerint megkerülhetetlen volt. A helyiek egész nap szorgosan deszkázták be a kerítéseiket és a kirakataikat, elmagyarázták, mikor ne tartózkodjunk az utcán, azt is elmondták, hogy hányszor és milyen ritmusban engedik majd a biká(ka)t az emberkedők közé; és rajtunk kívül mindenki nagyon izgatottan várta a kb. kétórás eseményt.

(A videót telefonnal csináltam, és nem sokkal a bekapcsolása után valamiért úgy döntöttem, jobb lesz, ha elfordítom. Nos, tévedtem.)

img_20170715_182901.jpgEz még az esemény előtti kép a már lezárt utcaszakaszon. Kedvencünk a stílusdiktátor snackárus
img_20170715_183412.jpgItt várják a bikát azok, akik úgy gondolják "szembe néznének vele"

img_20170715_183544.jpgAki aztán meg is érkezik (mögötte egy esernyő van), amúgy nem szaladgálhat csak úgy össze-vissza, egy kötéllel tartják valamennyire kordában markos legények

(Itt tudod követni a blogunkat a Facebookon!)

 

komment

Tartunk egy élménybeszámolót, gyertek!

2017. október 11. 09:25 - haligalibarbara

Mivel hetek (de inkább nyár közepe) óta unszolnak minket ismerősök és kedves ismeretlenek, hogy okvetlen tartsunk majd egy előadást az azori élményeinkről, mondtuk, hogy oké, és kerestünk egy helyet. A Prezi szuper előadóterme fogad be minket és lesz azori teakóstoló is, már csak azon töprengünk, hogy hogyan szelektáljunk, mi kerüljön bele a kb. 25 perces prezentációba és mit hagyjunk ki (ebben a posztban elég sok mindenről szót ejtettem, így a gyakorlati tudnivalókat alighanem kihagyjuk. Ám ha van olyan téma, ami valakit nagyon érdekel, és őrült csalódott lenne, ha kimaradna, kommenteljen!).

Egyikünk sem nagy szónok, de a témáért rajongunk, ezért reméljük, mindenki jól szórakozik majd.

Kép innen

Az esemény ingyenes, regisztrálni nem kell, de érdemes bő tíz perccel a hatos kezdés előtt megérkezni, mert a terem kapacitása véges.

Gyertek, itt az esemény a Facebookon!

komment

Fantasztikus élmény egy vulkán gyomrában sétálni

2017. október 08. 18:33 - haligalibarbara

 …és totál exkluzív plusz teljesen kockázatmentes. Feltéve persze, hogy már kihunyt vulkánról van szó, amit a nagyközönség számára látogathatóvá tettek. Nagy kiváltság ez, az EU-ban például csak az Algar do Carvão olyan vulkán, ami belülről látogatható, mi júliusban néztünk meg Terceira szigetén. Összesen állítólag három vulkánt lehet belülről megnézni a Földön, az egyik egész biztosan az izlandi Thrihnukagigur, a másikat még keresem. (Ha valaki többet tud erről, kommenteljen.)

Ahogy haladunk egyre lejjebb, úgy csökken a növényzet és nő a cseppkövek száma (Fotó innen)

Sok pompás helyen jártam az elmúlt kb. húsz évben, de az Algar do Carvão egészen biztosan benne van a top 10-ben. Ez a 90 méter mély vulkanikus barlang kb. 3200 évvel ezelőtt jött létre, amikor a felszín felé törő magma a vulkáni csatornából visszafolyt a magmakamrába. Létét a Pico do Carvão nevű vulkán kitöréséhez köszönheti (például az emberiség).

Barlangrészlet (Fotó innen)

A barlangról állítólag már régóta tudtak, de amiatt, hogy csak függőlegesen lehet megközelíteni, sokáig problémásnak tűnt a feltárása, mígnem 1893-ban két férfi egy egyszerű kötéllel leereszkedett. Aztán 1963-ig nem nagyon bolygatták a barlangot, és még az ekkor szervezett csoportos felfedezőtúra után is egészen a 20. század végéig kellett várni rá, hogy az érdeklődők nyaranta szervezett túrákat tehessenek a mélybe. Aztán kiépítették a lépcsőket, amik aztán szó szerint megnyitották az utat a nagyközönség előtt.

S hogy mi vár itt az emberre?

Aki volt már nagyobb barlangban vagy egykori sóbányában, annak lehet valami fogalma az egészről. Egy kívülről semmi különös, belül informatív fogadóépületben veszi meg a látogató a belépőjegyet. Magára kap pár meleg ruhát, majd ahogy a szűk, fáklyaszerű lámpákkal szegélyezett betonfolyosón lépked be- és lefelé, egyre fokozódik az izgalma. Aztán egyszer csak ott áll a 90 méteres mélység peremén, a vulkán belsejében, ahol fölfelé legalább olyan lenyűgöző a látvány, mint lefelé.

Ez a fantasztikus látvány a vulkán belsejéből fölfelé, a kráternyílás felé (A legtöbb képem sajnos túl homályos lett, ezért fotó innen)

Sőt, az egészben tulajdonképpen a legszenzációsabb a kürtőn át az ég felé nyíló kilátás. Ha szerencsénk van, a nap épp besüt a lyukon, ám ha nem, akkor is jól látszik a mohák, zuzmók, páfrányok és egyéb növények buja zöldjének keveréke. Egészen fenséges és hátborzongató látvány.

Tovább
komment

A hetedik hónap az Azori-szigeteken: tetszik - nem tetszik

2017. augusztus 31. 23:18 - haligalibarbara

Itt a vége, mindjárt indulunk haza. A blog ezzel nem ér véget, egy csomó posztot ígérgettem már itt mindenkinek, azokat remélhetőleg olyan október végéig befejezem. Utána is lesz kontent, továbbá 99 százalék, hogy valamikor vissza fogunk még térni az Azori-szigetekre - azt egyelőre nem tudjuk, mennyi időre és mikor -, mert egy csomó mindent nem láttunk, ami érdekel és mert rajongásig megszerettük ezt a helyet. De mielőtt túlságosan szentimentálissá válnék, itt az utolsó tetszik-nem tetszik.

Tetszik: Itt nincs parlagfű!!! Mivel az augusztus második fele és a szeptember nagy része számomra egy szünet nélküli szenvedés a teljes Kárpát-medencében (ami Európa parlagfűvel leginkább szennyezett területe), hatalmas élmény, hogy itt az azonos időszakban nem bezárt ablakoknál kell senyvednem és szabadon lélegezhetek.

Nem tetszik: Azt hiszem, nem írtam még, hogy itt nagyon ritka a jó kenyér. Ez az egyetlen élelmiszer, ami hiányzik Magyarországról. Egy ügyes, felvilágosult pék számára szerintem csak úgy hemzsegnek itt a kiaknázatlan lehetőségek.

Ezt nem én fotóztam, mert nincs vízalatti gépem, de mivel ez egy elég jellemző látvány Sao Miguelen - a halfajta és a tömeg szempontjából is - akár én is fotózhattam volna (Kép innen)

Tetszik: Augusztusra végre felmelegedett annyira az óceán (22-23 fok), hogy neoprén ruha nélkül is élvezhető a sznorkelezés. Ez lett a legkedvesebb augusztusi tevékenységünk, egyes helyeken akkora halgazdagság van, mintha az ember 3D-ben, úszkálva nézné a National Geographic-ot. Tegnap például Sao Vicentében láttam kb. tizenötféle halat, egy tengeri csillagot, rengeteg rákot, egy polipot, arról pedig már részletesen megemlékeztem, mi volt az Ilhéun. Utólag nem is értem, miért nem kezdtük el a sznorkelezést mondjuk már májusban, neoprén ruhában. Most már mindegy persze, majd ha visszatérünk, okosabbak leszünk.

Ha ilyen klasszul lefotózható egy város belvárosa, akkor az ott lakókat vélhetően nagyon idegesítik a le-és felszálló gépek (Fotó innen)

Nem tetszik: A Ponta Delgada-i repülőteret konkrétan a város szájába (Relva nevű összenőtt település) építették. Korábban, gondolom, amikor naponta összesen tíz légcsavaros gép szállt le, ez nem volt különösebb gond. Most viszont jönnek-mennek a fapadosok, meg a TAP, nyaranta a TUI stb. Eredmény: a város nyugati oldalán - ahol mi is lakunk az utolsó hónapban - minden hajnalban hangulatos madárfüttyös ébresztő a leszálló Ryanair-gép hangjára. Még becsukott ablaknál is. Van olyan városrész, ami fölött kb. kétszáz méterrel dübörögnek el a mintegy húsz másodpercen belül landoló gépek, a legidegesítőbbek a sugárhajtásúak.

Tovább
komment

Egy romantikus szubtrópusi magánkert, ami egész évben csak egyszer, augusztusban nyit ki

2017. augusztus 28. 20:15 - haligalibarbara

Vajon létezik még olyan látványosság Európában, ami nincs fönt a Tripadvisoron? - töprengtünk egyszer ezen a fontos kérdésen. A minap kiderült, hogy meglepő módon igen: például a Parque Dona Beatriz do Canto (korábban Parque das Murtas), ami Sao Miguel szigetén, a Furnas nevű faluban található.

tabla.jpgÖsszes fotó: Haligali blog

A parkot a Murtas nevű patak mocsaras árterére építették egy vízimalommal együtt még 1860-ban. A Rua de Santana utcában lévő 3,7 hektáros park – bocs, most irodalmi közhely jön! – olyan, mintha kicsit megállt volna benne az idő: nagy tágas területek és sétautak, rikító zöld pázsit, és egy kis tó, amit úgy hoztak létre, hogy egy gáttal jól felduzzasztották a patakot. Ezt a boldog békeidő hangulatot tovább fokozza a park közepén álló ház, ami semennyire sem tűnik azorinak, nem is lepődtem meg, hogy egy francia építész építette 1866-ban.

haz1.jpg

Most, hogy mindjárt lejár a hét hónapos azori kimenőnk, igyekszünk mindent megnézni Sao Miguelen, ami eddig kimaradt. Mondjuk ezt a látványosságot akkor sem tudtuk volna korábbra hozni, ha nagyon igyekszünk, mivel tizenegy hónapon át zárva van. Egy magánkertről van ugyanis szó, ami csak augusztusra nyílik meg a nagyközönség előtt, ekkor viszont ingyenes (ellentétben a három percre lévő Terra Nostra parkkal, ahol idén 8 euró a beugró. Mondjuk ott fürödni is lehet, és hatalmas területen fekszik.). Az azori kormány ugyanis kötött egy szerződést az itt élő családdal, akik voltak olyan aranyosak, hogy belementek a dealbe, és évente egy hónapra kinyitnak.

to_1.jpgA felduzzasztott tóban szépen tükröződik a növényzet

Tovább
komment

Kráterlagúnában búvárkodni az óceán közepén – ez már annyira fokozhatatlanul szuper, hogy normális címet sem tudok adni neki

2017. augusztus 23. 18:05 - haligalibarbara

Egészen augusztusig vártunk az Ilhéu felfedezésével, mert tomboló strandidőben szerettünk volna kipróbálni. Ez a fantasztikum egy kis gyűrű alakú vulkanikus sziget, belsejében egy kráterlagúnával (ezt a szót sem ismertem eddig) Vila Franca do Campóval szemben, mintegy 500 méterre a parttól. Nos, tegnap kipróbáltuk, és arra jutottunk, hogy okosan tettük, hogy eddig vártunk, leszámítva, hogy az élményért előbb másfél órát kellett sorban állni a tűző napon, ám megérte, mert a helyszín tényleg paradicsomi.

Így néz ki felülről (Fotó innen)

A sziget egy vulkánkitörésnek köszönheti a létét, ezért szinte tökéletesen gyűrű alakú (ha azori ékszerkészítő lennék, tuti ilyen formájú gyűrűkkel robbantanék a turisták körében). Az északi részen (itt, a fotón a lenti lyuk) a kráter fala áttört az óceán felé, az itt beömlő víznek köszönhetően alakult ki a kráterlagúna, aminek az átmérője 150 méter. A legmagasabb pontja 62 méter, a kelet-nyugati hossza 420 méter.

Mi szerencsére apálykor érkeztünk (tegnap ez épp 11.20 körül ért véget, érdemes online előre csekkolni), így a lagúnában kb. másfél órán át élvezhető volt egy homokos félkör alakú pad is, ami mellett a két és féléves kislányunknak is csak derékig ért a víz. Az említett óceáni bejáraton kívül több helyen vannak repedések a sziklafalban az óceán felé, ahol ki-be ömlik a víz, a halak – és helyenként a fürdőzők – legnagyobb örömére.

ilh_homokpad.jpgBalra az apálykor kiemelkedő homokpad (Innentől az összes fotó: Haligali blog)

Amellett, hogy a sziget egy egészen fantasztikus természeti látvány, tele van hallal. Nyilván nem a homokos részeken, de a sziklák és az említett nagy óceáni bejárat környékén és azon kiúszva a nyílt vízen, egyszerű pipás búvárkodással legalább húszféle halat számoltam össze, néhol hatalmas gazdagságban. Láttunk már sok halat Sao Miguelen – főleg Caolurában és Sao Vicentében -, de itt voltak olyan fajok is, amik máshol nem.

ilh_hal.jpgNincs vízalatti kamerám, ezt a víz fölött fotóztam - ami tényleg ilyen színű

A halak mellett a sziget másik hatalmas előnye az, hogy a lagúnában jóval melegebb a tengervíz, mint máshol, így nem fagytam meg öt perc búvárkodás után; és ezt a kislányunk is nagyon értékelte (azt is, hogy nem fagytam meg és a víz hőfokát is).

Tovább
komment

Paradicsomi dzsungelétterem aktív vulkánok között

2017. augusztus 18. 11:28 - haligalibarbara

Sikerült jó egzotikus címet választani, pedig a fenntartható szót még ki is hagytam belőle.

Amikor pár hete Faial szigetén voltunk (ahol az utolsó vulkánkitörés 1957-ben volt), kétszeri nekifutásra tudtuk csak megnézni a három fő látványosság egyikét, a Caldeirát, mert elsőre semmit sem láttunk belőle, mivel összefüggő felhő takarta. Másodszorra már nagyobb szerencsénk volt (ez majd a beszámolóban lesz). A megtekintés után egy alsórendű úton zötyögtünk lefelé a hegyről, amikor egyszer csak megakadt a szemünk egy furcsa, minden mesterkéltséget nélkülöző házfeliraton:

O Esconderijo (azaz rejtekhely)

esconderijo.jpgÍgy néz ki az étterem, mögötte erdő (Összes fotó: Haligali blog)

Mint Faialon a teljes ottlétünk során, ekkor is épp szitált az eső, miközben a kislányunk szundikált a hátsó ülésen, ezért nindzsaként kúsztam ki az autóból, be az étterembe, ahol egy 50 körüli szemlátomást - és hallhatóan - nem portugál férfi fogadott. Öt percig azért portugálul faggattam a menüről és az étterme öntörvényű rendszeréről, pedig közben már többször jelezte az akcentusdetektorom, hogy az illető német (aki nem ismer, annak mondom, hogy életem jelentős része a német kultúra jegyében telt, éltem is Berlinben és más német ajkú helyeken. Ja, és előbb szurkoltam a német válogatottnak, mint, hogy az menő lett volna - amiért persze mindenki lenézett Budapesten.)

Aztán kezdeményeztem, hogy váltsunk át németre, és kiderült, hogy az éttermet pár éve üzemeltető - Faialra 11 évvel ezelőtt érkezett - Hans azt főzi a vendégeinek, amit magának is, és kizárólag vacsorára nyit ki. Négy fogást készít, ami fixen 20 euróba kerül. Más nincs, csak ez a négyfogásos meglepetésmenü - akinek ez nem tetszik, azt Hans szomorúság nélkül ereszti útjára (ahogy a dohányzókat is, mivel nem annyira kedveli őket). Mivel mi nem voltunk nagyon éhesek, kértük, hogy had együnk ketten egyet és felezze meg nekünk a menüt (okos döntés volt, nagyok az adagok). Hans mondta, hogy in Ordnung.

Aztán bementünk az étterme hátsó, nyitott részébe, amitől tátva maradt a szánk, de jöjjenek előbb az ételek.
esc.jpgEz a kép fogadott minket a teraszon, nyilván nem volt olyan homályos, mint ez a fotó

A menü lényege, hogy minden a környékéről származik - ha nem egyenesen Hans kertjéből vagy fűszerkertjéből (utóbbit úgy tizenötször szagolgattuk végig a kislányommal), és az alapanyag beszerzésénél a kis családi gazdaságokat részesíti előnyben. Szinte minden ételében van ehető virág - Hans szerint ugyanis a virág gyűjti össze a növények esszenciáját. Amúgy főzni sosem tanult, autodidakta szakács, és azt mesélte, hogy néha nem is gondolkodik főzés közben, mintha valaki csak úgy vezetné a kezét.

Tovább
komment