Miért nincs fotó a gyerekünkről a blogban (és nem is lesz)?

2017. április 19. 10:19 - haligalibarbara

A leggyakoribb kérdés, amit kapunk amellett, hogy a szigetünkön hol lehet legolcsóbban autót bérelni (itt), az az, hogy miért nem látható a gyerekünk a blogban (oké, utóbbit főleg ismerősök kérdezik). Mármint rendesen, felismerhető módon, arccal együtt. A legrövidebb válasz erre az, hogy azért, mert nemcsak a rokonaink és a barátaink olvassák a blogot. Az utazásunk kezdetén egyetértettünk Mr Haligalival abban, hogy védeni szeretnénk a magánéletét, ugyanakkor nem akartuk minden képről kiretusálni, a nevetséges kikockázást meg pláne kerülni szerettük volna, ezért a konzervatív megoldást választottuk: felbukkanhat időnként a fotókon – ahogy mi is -, de az arca nem látszódhat. Egyébként is, itt, ahol most élünk, sokkal érdekesebb a táj, mint az ember. De nyilván nem ez a fő ok, hanem ezek:

Ez a kép innen van

1. A képeket ellophatják

Ez a legfőbb ok (lásd például ennek a posztnak az illusztrációit - szmájli). Csakis lustaságból nem rakosgatok minden fotóra vízjelet, ami hiba (lehet, hogy holnap el is kezdem pakolgatni őket), mert a fotókat bizony ellophatják. Sajnos a világban nem csak kedves, jó szándékú emberek vannak, és a net kiváló vadászterület az OLYAN embereknek. Elég sok elrettentő példa van, mi minden történhet a neten a gyerekfotókkal és általában a felhasználók magánéletével. És a képeket nemcsak az olyan emberek lopják: gondolom, senki nem szeretné viszontlátni a cuki gyerekét mondjuk egy olyan cikk illusztrációjaként, hogy „Húsz ok, amiért maradj örökre szingli!” vagy egy pólónyomó cég üzletében példaként kiállított „Nagyinak szeretettel!” feliratú pólón. Egy nyitott, mindenki által látható blog a virtuális tolvajoknak remek lelőhely. És ez nem egy elvi lehetőség: Mr. Haligali egyetlen publikus fotóját nem olyan rég egy belépőkártya-gyártó cég sablonján látta vissza.

A megoldás a zárt blog lenne, de mi sok olyan témát érintünk, ami hasznos lehet például az Azori-szigetekre utazóknak, és nincs kedvem azzal tölteni az időmet, hogy egyenként végigszűrök minden egyes embert, aki a felvételét kéri.

2. Az internet nem felejt

Ezt a mondatot gyakran mondogatja Mr. Haligali, aki egyrészt viszonylag sok tech-cikket olvas, másrészt valódi szakértő cimborái vannak. Ráadásul azok a fotók, amik most elképesztő cukik, lehet, hogy a kisdedkorból kilépve végtelen kínosak lesznek az érintettnek (mert az internet ugye nem felejt). Ráadásul a korosztályi ügyeletes kis genyó is rábukkanhat a régi képekre, amivel milyen jól lehet mondjuk mobbingolni, és ehhez nem én szeretném megteremteni a körülményeket.

3. Tiszteljük a gyerekünket

Egy kisgyerek nem közszereplő plusz még képtelen dönteni a magánéletéről, ezért mi megtiszteljük azzal, hogy kivárjuk, hogy döntésképes korba kerüljön (ugyanakkor én elfogadom azt is, ha valaki nem így gondolkodik, és azt mondja, hogy ha én a saját életemről írok, amihez hozzátartozik a gyerekem, akkor igenis legyen ott a fotókon ő is). Ha mondjuk tinédzserként úgy dönt, hogy ő minden nap fel akar tenni magáról egy képet az Instára, az már az ő dolga –  mi meg majd nyilván megpróbáljuk lebeszélni róla

4. Nincs szükségünk megerősítésre (csúnyábban szólva lájkvadászatra)

Tudom, hogy az emberek kilencvenkilenc százaléka nem azért tesz fel képeket a netre a gyerekéről, hogy megerősítést nyerjen annak szépségéről / nagyszerűségéről stb. Nekem is jólesik, ha a barátaim reagálnak valami pozitívat, amikor nagy ritkán küldök nekik egy-egy családi fotót, de idegen emberek megerősítésére nincs szükségem. (Nem pont blogügy, de erre a dilemmára szimpatikus megoldás, amit pár barátom csinál: zárt Instagram-oldalra teszik fel azokat a képeket, amin a gyerekeik láthatók.)

Ez meg innen van

5. A mi blogunk nem klasszikus parenting / családi blog

Hanem mondjuk, hogy családdal utazós blog, amin történetesen kisgyerekkel veszünk részt. Ezért aztán úgy igazságos, hogy ha a gyerekünket nem, akkor magunkat sem mutogatjuk a fotókon (amúgy ezt korábbi blogokban sem tettük, amikor még nem volt gyerekünk, pedig állítólag nem vagyunk csúnyák). Érdekes egyébként, hogy földrészenként mennyire eltérően viszonyulnak ehhez a témához. Amerikában az egészből nem csinálnak ügyet: a legtöbb családi / parenting blogon láthatók a cuki gyerekek és hasonló a helyzet az Instagramon is. Európa jóval óvatosabb, főleg miután például Németországban több tartományi rendőrség is kiadott olyan határozott felhívást, hogy „Kérjük, fejezzék be a gyerekük fotójának mindenki számára hozzáférhető posztolását a Facebookon és hasonlókon!” – ez a kedvencem, amit több mint háromszázezer Facebook-felhasználó megosztott (Nincs is egyébként olyan német ismerősöm, aki arccal tenné ki a gyerekét a netre, még olyankor sem, amikor csak az ismerősei láthatják).

6. Találékonysággal sok minden pótolható

Európa óvatosabb. Sok anya/szülő/családi blogon az aranyos kis Jürgen helyett csak részletképek láthatók, mint mondjuk J. keze, amint épp eldobja a labdát vagy a vicces zoknis lába vagy ott van ugyan az egész kis kézengúz, csak éppen hátulról fotózva. Ehhez a fentebb már tárgyalt konzervatív módszerhez nem kell más, csak egy kis vizuális találékonyság.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://haligali.blog.hu/api/trackback/id/tr5712435977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.