Szuper szombat: Lagoa do Fogo, Vila Franca do Campo, Praia do Pópulo és capoeira

2017. április 24. 16:58 - haligalibarbara

Itt vendégeskedik nálunk Melinda, aki egyrészt remek fotós (és kétnyelvű blogot ír), másrészt körbeutazta a Földet, harmadrészt pár hetet az egyik azori szigeten, Faialon önkénteskedett és most éppen hazafelé tart. Így nyilvánvaló volt, hogy a látogatására időzítjük az aktuális autóbérlésünket (amit ezúttal kisebb pepecselés előzött meg, mert a legtöbb kölcsönzős már kiadta az összes normális árú kocsiját. Amit végül találtunk, ott egy mamlasz kölcsönzőst fogtunk ki, aki elfelejtette elolvasni a mailemet, ezért nem hozta házhoz a másnapi induláshoz az autót, de végül épp ez lett a szerencsénk, mert kárpótlásként jobb kocsit kaptunk eggyel alacsonyabb kategória áráért. Ilyen aranyosak ezek az azori emberek. Amúgy ha valaki épp május végéig jönne, annak idelinkelem ezt a kölcsönzőt, mert júniusig nyomott áron dolgoznak.).

Szóval lett végül kocsi, és a kirándulás egyik napján visszatértünk Furnasba (arról külön posztban lesz szó, itt az első látogatásunk leírása), a másik napon pedig klasszikus autós kirándulást toltunk. Végre kilátszott a felhőkből a Lagoa do Fogo nevű krátertó, ezért volt értelme odaautózni - olyankor nincs értelme, amikor felhő borítja a kráter peremét, mert akkor garantáltan láthatatlan a tó, márpedig eddig többnyire felhő borította. Most nem túráztunk le a partjára, csak megálltunk pár helyen, de a májusi vendégeinkkel (helló Dóra!) letúrázunk majd.

Erről a hétvégéről is csak szuperlatívuszokban tudnék beszélni, de ezt egyszer már kimaxoltam, így most jöjjön egy képes beszámoló.

lagoadofogo.jpg(Fotó: Egyed Melinda - Mind the Map blog)

Ez itt a Lagoa do Fogo (vagy ha én lennék Verne Gyula, azt mondanám: a Tűztó) Melinda fotóján. Épp elmélyülten bámulom a tavat a Miraduro da Lagoa do Fogo nevű kilátóból. Azért érdemes megjegyezni, hogy pont onnan, mert van pár kilátó a tó körül, és mert innen például le is lehet túrázni a partra, elég meredek úton, aztán vissza a kocsihoz. (Van körtúra is, annak itt a hivatalos leírása.)
lagoadofogo_1.jpg(Fotók: Haligali blog)
A tudásmorzsák szerelmeseinek: ez Sao Miguel harmadik legnagyobb tava, 575 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik és 1563-ban keletkezett egy vulkánkitörés következtében. Természetvédelmi terület, szerencsére nincs lakott település a partján, mindezek miatt madárparadicsom és tele van endemikus növényfajjal.


lagoafogo.jpgEz a látvány már pár méterrel magasabban, a Miradouro da Barrosa nevű kilátóból szórakoztatja a látogatót.
mirr.jpgA nagy emelkedők ellenére nincs semmi technikai kihívás az idevezető útban, széles az út és minden pompásan ki van táblázva (oké, ha esik, az lehet, hogy kellemetlen).
mirraduro.jpgHa költő lennék, biztos azt írnám itt, hogy a hegyoldal meredeken rohan a tóba. Amúgy a kép jobb felső részén látszik, milyen mázlink volt, mert ott már csatasorban állnak a felhők.

hajo.jpgInnen kényelmesen leautóztunk a déli partra, a Vila Franca do Campo nevű kisvárosba, a sziget első fővárosába, ahol épp a másnapi Santa Catarina ünnepre készültek, és elég valószínű, hogy emiatt volt feldíszítve egy csomó hajó a kikötőben.
zaazlo.jpgFölül a portugál zászló, alatta az azori. Általában a portugál zászló ritkábban látható, inkább az azorit húzzák fel, ha egyáltalán felhúznak itt bármilyen zászlót. Szórványosan EU-s zászlót is lehet látni.
delfin.jpgSok a mozaik a járdákon mindenhol, hogy miért pont itt fotóztam le, nem tudom.
polip.jpgEz itt egy majdnem autentikus polip pörkölt (polvo assado). Annyiban nem teljesen autentikus, hogy főtt helyett sült krumplival rendelték utastársaim, az viszont tuti, hogy a polip nem sokkal korábban még egy helyi sziklához tapasztotta a kis tapadókorongjait (itt meg az étkezők szájpadlásához, hahaha). Korrekt 12 euró volt fejenként.
kardhal.jpg... miközben én Haligali Juniorral ugyancsak helyben fogott kardhalat fogyasztottam (ez olyan 10 körül volt), ami nemcsak azért gyerekbarát, mert egészséges, hanem azért is, mert nincs benne szálka. Mindez a végtelenül kedves Jaime-nél történt, aki - még mielőtt elkészítette az ebédünket - egy maréknyi halkaját nyomott a kislányom kezébe, hogy nyugodtan etesse meg vele az étterem közepén lévő akváriumban úszkáló aranyhalakat. És azt sem vette zokon, hogy ezt követően H. Junior a petrezselyemágyását tépkedte. Itt történt mindez.
praia.jpgKis homokos tengerpart Vila Franca do Campón. Nincs túl sok homokos tengerpart Sao Miguelen, ezért érdemes megjegyezni például ezt.
hibiszkusz.jpgMár pár hete virágzik a hibiszkusz, aminek a virágját kandírozott formában fogyasztani is szoktuk. Ez itt egy igen szép példány - nem is ettük meg.
vilafranca.jpgAlapvetően azért jöttünk épp Vila Franca do Campóba, hogy áthajókázzunk erre a szigetre, ami nyáron egy kis búvárparadicsom, még sznorkelezőknek is (nyilván csak addig, amíg nem lesz nagyon felkapott, ami szerintem bármikor beüthet). Csakhogy áprilisban még nem járnak a hajók, ezért ezt ki kellett hagynunk, majd visszajövünk júniusban (a fotót a zarándokok által is igen kedvelt Ermida de Nossa Senhora da Paz nevű templom teraszáról csináltam). A sziget amúgy így néz ki fölülről:
És, hogy úgy mondjam a nap megkoronázásaként majdnem három hónap után végre találkoztam pár helyi (vagyis nem helyi, de itt élő) capoeirással. Ponta Delgada legmenőbb strandján, a Praia do Pópulón volt egy kis összejövetel, őrült szép kulisszák előtt. Melinda pedig csinált pár szuper fotót, itt van közülük három: populo3.jpgFotók: Egyed Melinda (Mind the Map blog)
pooop.jpgNagyon vicces volt, hogy a kutyák időnként beszaladgáltak a játékba. (Fehér pólóban erőlködök én. Karácsony óta nem edzettem, ennek megfelelő izomláz üdvözölt másnap reggel.)
populo.jpg
(A blogunkat itt tudod követni a Facebookon, ahol olyan tartalom is szokott lenni, ami itt nem jelenik meg.)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://haligali.blog.hu/api/trackback/id/tr8312450479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.