A negyedik hónap az Azori-szigeteken: tetszik - nem tetszik

2017. május 31. 23:41 - haligalibarbara

Túlvagyunk az ittlétünk felén, ezért ma belemorzsoltam egy könnycseppet az óceánba. Továbbra is úgy gondolom, hogy ez maga a földi Paradicsom, de azért itt sincs KOLBÁSZBÓL A KERÍTÉS. Tetszik: szerencsére alig látni óriásplakátot. Van valamennyi a szigeten, de annyira kevés, hogy pont az tűnik fel.…

Tovább
komment

Ilyen volt a Ponta Delgadát körbeölelő színpompás virágszőnyeg

2017. május 29. 19:52 - haligalibarbara

Nem tudok jól fényképezni, az egyik leghőbb vágyam, hogy egyszer végre megtanuljak (ezért egyszer például el is mentem egy négynapos fotótáborba, ahol a legfőbb művem egy unalmas napraforgó volt). Van egy közepesen jó fényképezőgépem, ami egy-két évig ügyesen korrigálta a hiányosságaimat, de kb. fél…

Tovább
komment

Bálnales hullámzó vízen: a tömény rémálom, amit valamiért eltitkol a világ

2017. május 28. 12:50 - haligalibarbara

Figyelem: csak erős idegzetűeknek! „Végre vége, túléltük” – ez volt az első erőtlen mondat, ami elhagyta a szánkat, amikor majdnem négyórás bálna- és delfinles után ingatag, remegő lábakkal partra léptünk. Én ekkor kb. harminc hányáson voltam túl, a barátnőmet csak egy jó időzítéssel bevett…

Tovább
komment

Óceánba ömlő termálvízben fürdőzni = CSODÁS!

2017. május 23. 16:34 - haligalibarbara

Megszilárdult lávamező belsejében csordogáló hőforrás vize + az Atlanti-óceán hullámai = csodálatos természetes fürdőmedence. Már régóta ki akartuk próbálni a Ponta da Ferraira nevű, vulkáni kövek között elterülő fürdőt, tegnap végre sikerült, és pazar volt! Így néz ki felülről, tiszta Izland!…

Tovább
komment

Ma kezdődik az Azori-szigetek legnagyobb ünnepe, amikor térden csúszva köszöntenek a hívők egy ereklyét

2017. május 19. 17:53 - haligalibarbara

A Csodatévő Úrjézus Kultusza az Azori-szigetek Szent Jobb-körmenete, de jelentősége sokkal nagyobb, mint az augusztus 20-i katolikus ünnepnek nálunk. Ma kezdődik, és szűk három - bő egy hétig tart. Lássuk, mi is ez? Az ereklye (Fotó innen) A szobrok és ereklyék kultusza az azori szigetvilágban…

Tovább
komment

A Pokol ablaka mohával fedett és tele van tarajos gőtével

2017. május 16. 10:11 - haligalibarbara

Nemrég két azori cimboránkkal és a kislányunkkal végigjártuk a sejtelmes nevű Janela do Inferno, azaz a Pokol ablaka nevű túrautat, ami nagyjából egy óceánpart felé tartó vízvezető rendszer mentén halad. Bár ez a körtúra is a hivatalos azori túrautak között van (itt a leírása, több nyelvre…

Tovább
komment

Gyerekkel az Azori-szigeteken - tizenvalahány tuti tipp

2017. május 10. 01:28 - haligalibarbara

Az Azori-szigetek nem az a klasszikus kényelmi desztináció, főleg nem gyerekkel (a nyarat kivéve). A következők miatt: sokat esik sokat fúj a szél (szinte folyamatosan) a lakóházak többségében nincs fűtés az óceán nyáron se melegebb 22-23 foknál a termálvizek egy részét csak a nagyobb…

Tovább
komment

Döbbenet! Kutyák ugatták az óceánt!

2017. május 07. 18:21 - haligalibarbara

Ez itt egy hangulatposzt kutyás fotókkal, a cím kis karikatúra. A sztori megrázóan izgalmas: Sao Miguel sziget dél-nyugati csücskében található egy Mosteiros nevű tüneményes kis falu, hangulatos, fekete homokú stranddal. Amikor a minap elkirándultunk oda, előbb egy, aztán két kutya ugatta az…

Tovább
komment

A magyar fotós lebilincselő története, aki fent éjszakázott a Pico vulkánon, Portugália legmagasabb csúcsán

2017. május 03. 15:39 - haligalibarbara

Pár nappal ezelőtt kaptam egy levelet Takács Gábor Baranya megyei fotóstól, aki eltöltött egy éjszakát a Pico szigeten található Pico vulkán csúcsán, ami 2351 méterével nemcsak az Azori-szigetek legmagasabb pontja, hanem egész Portugáliáé. Mi ebben olyan érdekes? Egy csomó minden. Mi is készülünk…

Tovább
komment