Óceánba ömlő termálvízben fürdőzni = CSODÁS!

2017. május 23. 16:34 - haligalibarbara

Megszilárdult lávamező belsejében csordogáló hőforrás vize + az Atlanti-óceán hullámai = csodálatos természetes fürdőmedence. Már régóta ki akartuk próbálni a Ponta da Ferraira nevű, vulkáni kövek között elterülő fürdőt, tegnap végre sikerült, és pazar volt!

Így néz ki felülről, tiszta Izland! Középen egy pszeudokráter, amit még körüljárni is tilos, annyira sérülékeny! (Fotó innen)

Az egész fantasztikum - mint oly sok minden az Azori-szigeteken - egy vulkánkitöréseknek köszönheti a létét. Egy ideje már természetvédelmi terület, szóval lehetőleg ne itt hagyjuk el a decathlonos úszószemüvegünket.

Egyszerű odatalálni - mint mindenhova Sao Miguel szigetén -, Ginetes és Mosteiros között fekszik, csak követni kell az út menti táblákat. Jó meredek a partra vezető út (ne a tériszonyos vezessen!), ahol egy tágas parkolót gyalultak bele a lávamezőbe. A parkoló után ne essünk abba a csapdába, hogy a pár éve épített termálfürdőbe sétálunk be (ami ráadásul Sao Miguel egyik legdrágább termálfürdője, 6 euró a kinti nagy- és gyerekmedence, a komplett szolgáltatás pedig törökfürdővel, jakuzival együtt stb. 20 euró. Mondjuk az jó, hogy étterme is van.), hanem haladjunk el szépen az épület bejárata előtt, majd kanyarodjunk balra. Semmi nehézség nincs ebben, mert itt is tábla jelzi az irányt. Kellemes, kb. kétperces sétaúttal már ott is vagyunk a természeti attrakció forrásánál - szó szerint egy forrásnál, mivel a medencét a szárazföld felől egy 61 fokos vízalatti termálforrás táplálja.

p5225856.jpgInnentől az összes fotó: Haligali blog

A Tripadvisoron láttam olyan kényeskedő leírást, hogy jaj-jaj ott voltunk ugyan, de nem tudtunk bemenni a vízbe, mert nem volt nálunk műanyag fürdőcipő (!), a víz alatti kövek pedig élesek. (Mondjuk nem teljesen értem, honnan tudta a szerző, ha nem ment be, hogy mi van a víz alatt.). Mindebből annyi igaz, hogy valóban vannak kövek a víz alatt, nem is kevés, de semennyire nem élesek. Jó persze, ha van a lábunkon úszócipő, de mi anélkül is vígan elvoltunk. A kövek előnye, hogy jól meg lehet kapaszkodni bennünk, miközben a hullámok ide-oda sodorják az embert.
furdo.jpgp5225803.jpglab_1.jpgA kis kopasz baba is élvezte a fürdőzést. Közben kint jó nagy szél fújt

Ez a kis természeti csoda tehát a lávamezőben helyezkedik el, és az óceán felé nyitott; kb. tízméteres nyíláson áramlik be a víz. Hiába ilyen szűk a folyosó, szelesebb napokon így is épp elég ereje van a hullámzásnak ahhoz, hogy időnként jó nagyot taszítson az emberen plusz az óceán szívóereje sem elhanyagolható; ezért érdemes a kifeszített kötelek egyikébe kapaszkodni. Senkinek sem kellemes ugye, ha a kövekre vagy a fürdőzőtársakra löki egy hullám. Egyébként ha a turista nem áll neki emberkedni (mondjuk nem ugrál fejest a vízbe, ami ugye tele van kövekkel), és mondjuk nem itt lép életében először természetes vízbe, akkor semmi baja nem történhet. Mi láttunk olyan párt, akik egyéves körüli gyerekkel ücsörögtek kapaszkodás nélkül (lásd fotó), két helyinek tűnő kb. tízéves fiú pedig órákon át sznorkelezett (lásd ugyanazon a fotón a vízből kiálló láb). Ahogy utánaolvastam, nyáron kapaszkodni sem nagyon kell, mivel kisebbek a hullámok. Mi csak a legkülső kifeszített kötélig merészkedtünk, de láttam, hogy még kijjebb is van lehetőség kötelek kifeszítésére, lehet, hogy azokat csak nyáron erősítik fel.

img_20170522_170636.jpgA parkolótól vezető sétaút
p5225857.jpgItt átöltöző kabin, vécé és zuhanyzó is van

És milyen a víz? Amellett, hogy nagyon kellemes, egyes pontjain melegebb, már-már forró, a legtávolabbi kötélbe kapaszkodva pedig hűvösebb, de a felszíne azért ott is langymeleg. Összességében szuper érzés, ahogy a hidegebb és melegebb hullámok kiszámíthatatlanul érintgetik az ember bőrét.

Mi inkább nem vittük be a kislányunkat a vízbe, nem mintha nagy veszély leselkedett volna rá, hanem mert a barátaink vigyáztak rá a parton, így akkora luxusban volt részünk, hogy fél órán át kettesben ücsöröghettünk a sós termálvízben. Nem írom le még egyszer, hogy fantasztikus volt!

p5225885.jpgA parkoló, továbbá a kilátás a parkolóból két irányba:
img_20170522_194104.jpg
img_20170522_193837.jpg

Tuti tippjeink:

  • FONTOS!! érdemes előre tájékozódni pl. itt, hogy mikor van ezen a partszakaszon apály és dagály, mert nem mindig tanácsos a fürdőzés (azt találtam a neten, hogy a dagály tetőzésekor és annak környékén semmiképp se fürödjünk itt, apálykor ellenben nyugodtan. De tényleg mindenki nézzen utána, mi az aktuális helyzet!). Illetve ezt a spa recepcióján is készségesen elárulják.
  • érdemes délután menni, pár órával a naplemente előtt, Ponta da Ferraira ugyanis a nyugati parton fekszik és akkor fürdés után szépen meg lehet tekinteni az óceánba bukó Napot
  • oda- vagy visszafelé érdemes beugrani a szomszédban lévő Farol da Ponta da Ferraria nevű világítótoronyba, aminek a vezetője egy kedves nő

 (Itt tudod követni a blogunkat a Facebookon, ahol olyan tartalom is van, ami itt nem jelenik meg!)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://haligali.blog.hu/api/trackback/id/tr3912534795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása