Azori kisokos: minden, amit az Azori-szigetekről, főleg Sao Miguelről tudni szeretnél

2017. augusztus 09. 06:30 - haligalibarbara

Itt van, elkészültem végre az azori kisokossal! Annyi téma került bele, hogy végül inkább nagy-, mint kisokos. Az infók 2017 első háromnegyedéből származnak; később természetesen változhatnak az itt leírt dolgok. Belevettem egy csomó mindent, amiről gyakran kérdeznek az ide (Sao Miguelre) utazók, plusz pár olyan dolgot, amit fontosnak tartok. Ha eszembe jut még valami, bővítem.

A piros kis nyíl jelzi az Azori-szigeteket, térkép innen

Mikor és hogyan érdemes utazni?
Budapestről lisszaboni vagy londoni átszállással a legegyszerűbb eljutni az Azori-szigetekre (lehet végig fapadossal vagy nemfapadossal - pl. TAP - is repülni). Utazni május végétől októberig érdemes – hacsak nem szeretjük a viharos szelet esővel bolondítva -, a helyiek tuti tippje a szeptember. Ekkor az óceán még kb. 21-23 fokos, az idő jó, tömeg már nincs (európai értelemben vett tömeg amúgy sincs). A mi tippünk a március: eshet ugyan az eső, de idén márciusban többször mutatta meg magát a nyár is néhány napra, és összességében sokkal jobb idő volt, mint áprilisban. A február azért lehet még jó választás, mert a kitartó magyar mínuszokból eljönni a 15 fokba és megfürödni egy-két termáltóban, elég felemelő élmény. Összességében júniusig nyomottak az árak a szolgáltató szektorban.

Az Azori-szigetekre elég a személyi vagy kell útlevél is?
Elég a magyar személyi, mivel a szigetcsoport Portugália része, Portugália pedig az EU része, ahogy Magyarország is.

p5045261.JPGAz egyik kedvenc képem Sao Miguelről: balra az északi part, jobbra a déli (Fotó: Haligali blog)

Milyen ruhát vigyünk magunkkal?
Érdekes, hogy ezt a kérdést többször hallom, mint ahányszor én tettem fel magamnak tinédzserkoromban buli előtt. Kiöltözőset semmiképp sem, ez nem az Azúr-part. A kényelem domináljon elsősorban, utána jöhet minden más. Nyáron időnként nagyon erősen süt a nap – bár kánikulával mostanáig, augusztus elejéig szerencsére nem találkoztunk -, de fülledt idő már volt, plusz bármikor eleredhet az eső, ezért egy könnyű esőkabát sosem árt. Mi hoztunk magunkkal olcsó aldis esőkabátot, és szupermenő magashegyit is; és érdekes módon az előbbi vált be: kényelmesen befér alá a hátizsák, védi a lábat stb. A szandál a természetben és a macskaköves városokban jobb választás, mint a papucs. Ami pedig a telet illeti, érdemes tudni, hogy plusz 12-13 foknál hidegebb a téli éjszakákon sincs.

A cipőnk legyen frankó túracipő, jól barázdált talppal, az is előny, ha valameddig vízálló, és legyen a poggyászunkban egy fürdőruha is. Ami nem kell: magashegyi túrabakancs (csak annak, akinek érzékeny a bokája, vagy meg akarja mászni a Picót, esetleg Sao Jorge szigetén fog túrázni). Sao Miguelre legfeljebb csak sáros időben vehetjük hasznát, mi fél év alatt kb. kétszer használtuk.

Hány sziget van?
Kilenc, plusz pár lakatlan, az ún. hangyácskák. De hivatalosan kilenc. Ezeket három csoportba osztották:

Grupo Ocidental (nyugati csoport): Corvo és Flores
Grupo Central (központi csoport): Faial, Pico, São Jorge, Graciosa és Terceira
Grupo Oriental (keleti csoport): Santa Maria (az egyedüli lakatlan Formigas (hangyák) nevű apró szigetekkel együtt), São Miguel

Melyik sziget a legjobb?
Fogalmam sincs, egyrészt mert még nem jártam mindegyiken plusz ez attól függ, kit mi érdekel. Aki mind a kilenc szigeten járt, az azt mondja, hogy Sao Miguel (azaz a mi szigetünk) a legváltozatosabb.

balaton_sao_miguel.pngMéretszemléltetés: Sao Miguel szigete és a Balaton aránya - értelemszerűen a kék jelöli mindkét ábrán a vizet (Grafika: Haligali blog)

Hogyan érdemes utazni a szigetek között?
Csak a szemléltetés végett: a két legtávolabbi sziget kb. olyan messze van egymástól, mint Budapest Berlintől. A szigetek közti utazásra két lehetőség van: a repülő és a komp.
A repülő: a SATA/Azores Airlines sajnos egyeduralkodó ezen a piacon (még ha két neve is van, ugyanaz a cég), az árai pedig ennek megfelelően aránytalanul magasak, ám kellemes meglepetést is tartogat: a több szigetet érintő körutazás például alig valamivel drágább, mint az egyetlen oda-vissza út. Ha nem akarunk online bíbelődni, érdemes bemenni a Ponta Delgada központjában lévő irodájukba, és ott fél óra alatt összeállítanak nekünk egy körutat, akár last minute is (ami jó eséllyel nem lesz drágább, mintha hónapokkal korábban foglalnánk le, ugyanis nem mozognak az árak, mint a hagyományos társaságoknál. Annyi, hogy a helyi lakosok olcsóbban utaznak, illetve ugyanarra a napra vannak olyan idősávok, amik hamarabb betelnek, és akkor maradnak a kicsivel drágább jegyek). Mi utaztunk velük szigetek között, teljesen oké és easy going volt.

pico.jpgÍgy néz ki a Pico, Portugália legmagasabb csúcsa a repülőről (Fotó: Haligali blog)

A másik opció a komp, amit az Atlantico Line nevű társaság üzemeltet. Az előnye, hogy a repülőnél valamivel olcsóbb, nyilvánvaló hátránya, hogy hosszú és unalmas. A legjobb megoldás, ha valaki a három szigetcsoport között repül, egyazon csoporton belül pedig kompozik. (Télen csak két sziget között jár a komp, ez az infó a nyárra vonatkozik.) Valaki kérdezte, ezért ideírom: olyanról nem hallottam, hogy nyáron töröltek volna kompjáratot, bár mondjuk az is tény, hogy nem figyelem az erről szóló híreket.

Beszélnek ott angolul?
Igen, a szolgáltató szektorban mindenütt, de az átlagember is, ráadásul sokkal érthetőbben, mint portugálul – LOL- különösen Sao Miguelen. A többi szigeten érthetőbb portugált beszélnek, mint itt (nem véletlenül hívja a többi azori ember a Sao Miguelieket japánnak vagy kínainak). 

Melyik időjárás-előrejelzést érdemes nézni?
Az óceáni-szubtrópusi éghajlat elég trükkös, ezért alapvetően két nappal korábban még semmit vagy csak tájékozódó jelleggel. Előző napon a Windy.com-ot, az Accuweathert és a Windgurut. Érdemes adott szigeten belül kifejezetten arra a városra rákeresni, aminek a közelébe másnap az utunkat tervezzük. Ja és a webkamerákat nagyon érdemes figyelni, mert egyazon szigeten belül akár 15 kilométerre tök más lehet az időjárás, mint ahol épp vagyunk (személyes tapasztalat).

Mikor a legkiszámíthatóbb az időjárás?
Június és szeptember között elég kellemes, de eső ilyenkor is eshet. A legkevesebbet júliusban esik, a legtöbbet november és március között (tavasszal van, hogy napokig, szünet nélkül, széllel bolondítva, de hát azért ilyen szép zöld és buja a táj). A tél enyhe (13-15 fok körül, néha 20 is akár), ezért a lakásokat nem is nagyon fűtik (klasszul lehet fázni emiatt, főleg szeles napokon).
A videóra kattintva egy kiváló május elsejei viharos szél tekinthető meg:

Milyen meleg az óceán?
Ne számítsunk kánikulai Balaton-hőfokra, ugyanakkor nagy ingadozás nincs. Télen 16-17 fokos, nyáron 21-23. Ahogy néztem a görbét, szeptemberben a legmelegebb. Én akkor kezdtem el fürödni benne, amikor 17 fokos volt, és bár alapvetően fázós ember vagyok, simán hozzászoktam. Amikor ezt írom augusztus elején, 22-23 fokos a víz, és már kifejezetten melegnek érzem.

Milyen árakra kell számítani?
2017-ben a hétköznapi élet költségei 10-15 százalékkal magasabbak az otthoninál, a legtöbb látnivaló ellenben ingyenes vagy jelképes összegért látogatható. Amiért magasabb belépőt kérnek (5 euró felett, de még mindig 10 alatt), mint a Terra Nostra Park Sao Miguel szigetén vagy az Algar do Carvao vulkán Terceira szigetén; az abszolút megéri az árát.

Honnan tudjam, melyik szigeten hol érdemes túrázni?
Innen. Először is érdemes beállítani a nyelvet, aztán arra a szigetre rákeresni, ahova utazol. Aztán megnézni a nehézségi szintet (mondjuk mi a MEDIUM, azaz közepes besorolású utakat is könnyűnek találtuk), aztán megnézni azt is, hogy hány csillagot kapott az út (bár ez nem mindig mérvadó), és az időtartamot (általában gyorsabban teljesíthetők, mint ami itt meg van adva). Az mondjuk vicces, hogy csomószor összekeverik a körtúrákat és a lineáris túrákat, szóval érdemes az ábrát is figyelni.

Emellett az egyes régióknak is vannak hivatalos túraútjai, amik szintén teljesen megbízhatók. Ribeira Grande régió például kék-piros jelzéssel látta el őket; és ugyanígy szuperül ki vannak táblázva. (Nemsokára jön egy poszt arról, hogy szerintünk mi a tíz legtutibb látnivaló Sao Miguelen. Egy jó részük túrázható.)

Lehet fürödni a vízesésekben és a tavakban?
A trópusokkal ellentétben Sao Miguelen nyugodtan meg lehet fürdeni a vízesésekben. A krátertavakban ellenben nem ajánlatos, mert nagyon nagy az oldott anyag tartalmuk és/vagy sok műtrágyát hord beléjük a talajvíz; vagy nagyon hínárosak. A tudatlan külföldiek azért meg szoktak fürödni ezekben is, de ez ne tévesszen meg senkit. A furnasi tóba véletlenül se merészkedjünk be, tele van hínárral az alja, helyi haver szerint olyan durván bele lehet gabalyodni, hogy aztán sosem jut ki az ember.

p4014432.JPGA Salto do Cabrito vízesés - 25 méteres, csak itt valahogy nem látszik (Fotó: Haligali blog)

Mi a helyzet a tömegközlekedéssel?
Van ugyan buszos tömegközlekedés a legtöbb szigeten, de a buszok nem járnak túl gyakran, a legeldugottabb – és emiatt gyakran legizgalmasabb - helyekre pedig végképp nem járnak. Ezért Sao Miguelen és a legtöbb szigeten az autóbérlés a legajánlatosabb. A legtöbb látványossághoz jár busz, de nem sok, és sokszor 2-3-szor annyi idő alatt teszi meg az utat, mint amennyi autóval lenne. A buszok menetrendjéről a Ponta Delgada-i turistainfóban készséggel adnak tájékoztatást plusz itt a kissé bonyolult online-menetrend.

Akkor marad az autóbérlés?
Igen, és a stoppolás. Stoppolni alapvetően biztonságos (persze hallgassunk itt is a megérzéseinkre, mint mindenhol, de sokkal hatékonyabb és biztonságosabb itt stoppolni, mint Európa nagy részén). Autót bérelni egy csomó társaságnál lehet, nekünk az a tapasztalatunk, hogy a helyi kis társaságok sokkal olcsóbbak, mint a nemzetköziek (mint amilyen mondjuk a Sixt, ami itt kifejezetten drágának számít). Egy csomó társaság május végéig nyomott áron dolgozik (30 euró/ nap alatt akár). Utána megugranak az árak, de mivel szigetekről van szó, a legtöbb helyen nem zárolnak összeget a kártyánkról. Mi Sao Miguelen innen és innen béreltünk kocsit, mindkettő teljesen oké volt. Annyi, hogy ha nyáron utazunk, érdemes hetekkel korábban kocsit foglalni telefonon vagy mailben, remekül beszélnek mindenütt angolul.

botanikus_1.jpgFej pálma mögött a Ponta Delgada-i botanikus kertben (Fotó: Haligali blog)

Ugyanolyan átverősek a taxisok, mint a magyarok?
Nem, bár Faial szigetén volt olyan taxis, aki magasabb árat kért tőlünk szakadó esőben, mint ami indokolt lett volna (oké, kb. 4 helyett 5 eurót). Sao Miguelen a taxisok fix árakkal dolgoznak, taxométert én még nem láttam. Nem trükköznek, általában jó arcok, és nem egy közülük zavarba jön a borravalótól. Ja és ne kezdjünk el hőbörögni, ha ugyanarra az útszakaszra éjjel egy vagy két euróval többet kell fizetnünk, mint nappal: a tarifát ugyanis a napszak és a szabad-és ünnepnapok is befolyásolják. A különbség ugyanakkor nem jelentős, max 1-3 euró (hacsak nem a sziget két legtávolabbi pontja között taxizunk).

A taxisok tehát fix árakkal dolgoznak, és sokszor egyfajta hibridek a taxis és az idegenvezető között. Azaz pl. ha Ponta Delgadából el szeretnénk kirándulni a Lagoa do Fogóhoz, ezt simán meg tudjuk tenni taxival, és közben a taxis elmond egy csomó érdekességet. Hogy mennyiért, azt nem tudom, mi autóval mentünk.

Hol vásároljunk be?
A hétköznapi élethez szükséges élelmiszerek és egyebek legjobb lelőhelye a Continente nevű áruházlánc, ami pont azt tudja minimális különbségekkel, mint nálunk a Tesco vagy az Auchan; a legolcsóbb boltlánc a Casa Cheia nevű. A Sol e Mar sem rossz, és van Spar is, de tök más, mint nálunk. DM és Rossmann nincs, de a patikákban és a szupermarketek ún. egészséges részlegén be lehet szerezni hasonló dolgokat. Ponta Delgadában kihagyhatatlan a piac és van egy pláza, a Parque Atlantico, ami méreténél fogva, a dekoráció és az ingyenes parkolás valamint néhány jobb kajáldája (pl. a Slow) miatt sokkal szerethetőbb, mint a műfaj egyébként. Minden hónap első vasárnapján pedig az egyik legbájosabb eseményen lehet bevásárolni és enni valami finomat: a Ponta Delgada-i bolhapiac, az egyetem melletti parkban. Mi hatalmas rajongói vagyunk.

balna_2.jpgPlázarészlet - élethű méretű bálnával (Fotó:Haligali blog)

Hol együnk?
Erről hamarosan jön egy nagyon részletes poszt, addig is: mindenütt utazzunk a Prato do dia intézményére, azaz napi ebédmenüre! Általában dél és 3 óra között dübörög, mindenütt 5-7 euró között van, általában levest és főételt (néhol kávét) és tartalmaz, és kiegyenlítetten mindenütt finom a Snack Baroktól az éttermekig. Ha valaki addig utazna Sao Miguelre, míg elkészülök a Nagy Kajás Poszttal, annak hat tipp:
- a legjobb prato do dia (és még kávét is tartalmaz) a Casa da Rosában van (augusztusban sajnos ez a szolgáltatás szünetel)
- a kedvenc éttermünk a Tasca (augusztusban előre kell asztalt foglalni, amúgy elég csak beszédülni)
- a legfantasztikusabb marhahúst pedig az azori agrárkamara Ribeira Grande-i éttermében adják. (Az első kettő Ponta Delgada-i étterem, a harmadik Ribeira Grande mellett van).
- a legszuperebb - ráadásul elsősorban a saját bio kertjükből főznek - étterem mindenek fölött a Quinta dos Sabores, ahol fixen hat fogásos menüt főznek majdnem minden nap, fix áron. Előre be kell jelentkezni, egész estés program lesz, kb. degusztációs jelleggel jönnek a fogások, szóval menni fog mindenkinek.
- ha netán vegák vagyunk, akkor a Rotas lesz a mentsvárunk Ponta Delgadában.
- a legjobb kávézó a Louvre Michaelense, nemcsak a teák, a kávék és a sütik pompásak, a személyzet is fantasztikus és egy csomó helyi kézműves / nemzetközi menő terméket árulnak (pont szembe velük van a Trianon nevű snack bar. Ezt a szót eddig csak itt láttam neonbetűkkel leírva.)

gorreana_1.jpgA Chá Gorreana teaültetvény nemcsak Európa legrégebbi teaültetvénye, de 1. finomak a teái 2. körbetúrázható 3. a gyára is látogatható és pompás élmény 4. a kávézójában kapható a világ egyik legfinomabb fagyija (Fotó: Haligali blog)

Mit ne hagyjunk ki az ételek közül?
Ha nagyon röviden kell írnom erről, akkor a halakat, a tenger gyümölcseit, a marhát, az ananászt (és ha szezonja van, az annonát), a bólo levedo nevű súlyosan addiktív kenyeret, a helyi teát és a helyi fagyit (ez az). A legjobb fagyit eddig amúgy a Chá Gorreana teaültetvény kávézójában ettem. Egy álom! 

Egy biztos: az Azori-szigeteket nem a laktózérzékenyeknek és a vegáknak találták ki, mivel világszinten is kimagasló minőségűek a tejtermékek és a húsok, elsősorban a marha. Minden szigetnek megvan a maga tipikus étele, ám a marha és tengeri ételek mindenütt élen járnak. A legtipikusabb azori (vagy Sao Miguel-i) étel talán a Cozido das Furnas, ami véreshurkát, chorizót, krumplit, jamgyökeret, zöldségeket tartalmaz; és átlagosan hat órán át főzik a forró földbe süllyesztett lyukakban, Furnasban. Minket ez kevésbé, inkább a helyi halak hoznak lázba – a szigetek körül mintegy ötszáz különböző halfaj él (nem mind ehető), emiatt a világ halban egyik leggazdagabb területe. Hatalmas kedvencünk a lapas grelhadas, azaz a tapadó tengeri csiga, másik ilyen fantasztikus, és szinte csak itt található tengeri étel a craca, angolul Azorean barnacle. Terceirán az Alcatra nevű marhafartövet tartalmazó szaftos étel, Picón és Faialon a tenger gyümölcsei, Santa Marián a húsleves fehérrépával a legjellemzőbb, és akkor a süteményekre most ki sem térek.
Kajáról tényleg majd később írok egy ehhez hasonló nagydolgozatot.

Mindenhol lehet bankkártyával fizetni?
A nagy turistaforgalmat lebonyolító éttermekben, a boltokban és a bevásárlóközpontban lehet. Viszont elég sok helyen, jellemzően a kisboltokban vagy a kávézókban azt tapasztaltuk, hogy csak a portugál kártyát fogadják el, szóval érdemes készpénzzel is felszerelkezni az út előtt. (Vagy kivenni mondjuk kétszer automatából. Ugyanannyiba kerül, mint máshol az EU-ban.)

Mikor érdemes bálnalesre menni?
Személyes tapasztalataim alapján SOHA (lásd beszámoló). Ha valakit ez nem tántorít el, akkor a bálnalesre a legszuperebb időszak az április és június közötti a bálnák vonulása miatt, de a többi hónapban is szinte biztos, hogy fog látni bálnát, de delfint mindenképp (Pico és Faial szigete a legtutibb bálnaleső hely), aki egy ilyenre befizet. Van olyan cég, akinek a szolgáltatásában a delfinekkel úszás is szerepel. Egy-két nappal korábban érdemes telefonon vagy mailben foglalni, gyakorlatilag mindegy, melyik társaságnál, mindegyik garantálni fogja, hogy aki befizet, az lát valamilyen bálnafélét. Sao Miguelen úgy hallottam, hogy a Sea Colors az egyik legjobb, a legnagyobb pedig a Futurismo.  Én nem velük mentem, de akikkel voltam, őket nem ajánlom, pedig láttam nagyon ritka kék bálnát is. Még az Azores Whale Watching Terra Azul nevű társaságot szokták dicsérni, ők Vila Franca do Campóban, az egykori fővárosban tevékenykednek.
Amúgy bármelyik szigeten járunk, az összes bálnaleső társaságot könnyű megtalálni, ott vannak a kikötőben, egy rakáson.

delfinek.jpgDelfinek - háttérben Sao Miguel szigete (Fotó: Haligali blog)

Milyen izgalmas kulturális és egyéb események vannak?
Van egy online kulturális naptár, amire érdemes időnként rátekinteni (egyelőre nem lelem, de majd belinkelem). És minden hónapban kiadnak egy farzsebben elférő, Yuzin nevű portugál-angol kis programajánlót Sao Miguelen, ami ott van minden kávézóban és a jobb - értsd, kevésbé kommersz - üzletekben (az augusztusit lefotóztam). Mondjuk kérdés, hogy kinek mi az izgalmas. Idegyűjtöttem pár fesztivált, egy részén voltam, egy másik részéről mondták, hogy jó. Összességében júniusban rengeteg a vallási ünnep, augusztusban pedig egymást érik a fesztiválok Sao Miguelen, de a többi szigeten is. Amúgy Terceira szigetét mondják a legbulisabbnak.

Senhor Santo Cristo dos Milagres
Azorean Fringe Festival
Tremor Festival
Walk and Talk
White Ocean party
Monte Verde Festival

img_20170807_184525.jpgElőtérben a kissé homályos programajánló, háttérben a Louvre Michaelense kávézó (Fotó: Haligali blog)

Hol lehet biciklit bérelni?
Mindenhol, amit a net kidob Rent a Bike Sao Miguel keresésre :).

Hol érdemes megszállni?
Nos, ezt tényleg ne én mondjam már meg, tele van a Tripadvisor, az Airbnb és a Booking jobbnál-jobb szállásokkal (ráadásul az azori szállásadók nem az átverős fajták), plusz ugye mindenkinek a büdzséje dönti el, hol száll meg. De mivel többen kérdeztek ilyet, írok pár klassznak tűnő Sao Miguel-i szállást. Elsősorban a Casa Borboletát, aminek egy szeparált házrészét majdnem fél éven át béreltük, és teljesen odavagyunk érte, akárcsak Carolináért, a tulajdonosáért. Még azori viszonylatban is pazar onnan a kilátás. Aztán például a Hostel 33 (ennek az aljában van egy szuper underground bár, a ¾ nevű, a sziget legjobb vegaburgerével) vagy pár méterrel odébb az Out of the blue nevű hotel. Vicces, hogy a szuper Ponta Delgada-i botanikus kert közepén is van egy kicsi hotel, bár nem túl meggyőző a Tripadvisor-minősítése. Ha pedig sok zsénk van és nagyon érezzük magunkban a hipsztert / véleményvezér instagrammert, akkor irány a furnasi boutique hotel.

Mi Airbnb-s arcok vagyunk, ráadásul nem fizet senki azért, hogy reklámozzam, úgyhogy többet nem tudok mondani szállás ügyben. Ja, és nyáron tök oké a sátrazás is a szigeteken, kipróbáltuk: volt, hogy négy órán át masszívan zuhogott az eső Faialon, de simán bírta a decathlonos sátrunk (van Decathlon Ponta Delgadában, nem kell otthonról cipelni mindent).

Honnan és milyen térképet érdemes beszerezni?
A szigetek repülőterein általában vannak kint ingyenes térképek, ha netán nincsenek, lesz a bérelt kocsiban, ha meg ott sincs, akkor a turista információban. Ezek mindig ingyenesek és jól használhatók. Ponta Delgadára kb. félévenként frissítik a szuper alternatív várostérképet, aminek az a neve, hogy Ponta Delgada para Curiosos / for Curious People, a jobb éttermekben és boltokban lehet megtalálni (lefotóztam az aktuálisat). Nagyon hasznos! Vannak letölthető appok is, de mi a térképeknek nagyobb hasznát vettük, mint az appnak. Illetve ez az oldal is tartalmaz minden lényeges infót. pontadelgada_map.jpgFotó: Haligali blog

Érdemes befizetni társaságoknál dzsiptúrákra és egyéb szervezett kirándulásokra?
Nem. Ez nem Afrika vagy egy kaotikus latin-amerikai ország! Minden kitűnően ki van táblázva az utakon és a természetben is. Az emberek kedvesek és jóindulatúak, bűnözés szinte nincs; nincsenek továbbá veszélyes állatok, még rovarok sem; eltévedni pedig csak az fog, aki szándékosan teszi. Szerintem totális pazarlás szervezett kirándulásra befizetni, amikor az ember magának is meg tudja szervezni kb. nyolc perc google-özés után. (Nyilván ha valaki a magyaron kívül semmilyen nyelven nem beszél és pl. búvárkodni szeretne vagy canyoingolni netán delfinekkel úszni, esetleg más, technikát és személyzetet igénylő tevékenységben gondolkodik, akkor más a helyzet.) 

Mikor virágzik az azorinak gondolt, valójában invazív hortenzia?
Május második felében indult, és a magasabb vagy árnyékosabb pontokon még augusztus közepén is bőven virágzik.

hort.jpgHortenzia májusban - méretszemléltetés (Fotó: Haligali blog)

Vannak veszélyes állatok?
Nincsenek. Kígyó sincs, veszélyes pók sem és Dengue-szúnyog sem. Mondjuk a kutya itt is megharaphat, ja és van egy hernyófajta, aminek kicsit kellemetlen a csípése, de én még sosem találkoztam vele.

Mennyire gyerekbarát hely?
Gyerekbarátnak gyerekbarát, de extrém kényelmesnek nem mondanám kisgyerekkel. Ugyanakkor tavasztól őszig jó ötlet lehet: fülledt idő előfordulhat ugyan, de kánikula nincs, az azori emberek extrém kedvesek a gyerekekkel, klassz rövid túrautak vannak; ugyanakkor akadnak hátrányok, mint a kevés játszótér vagy a sok eső. Ebben a posztban bővebben írtam erről.

Mi az amit akkor se hagyjunk ki Sao Miguelen, ha hat napig szakad az eső?
Egyrészt a leghosszabb egybefüggő eső, amit számoltam, négy és fél napig tartott, szóval nem tudom, eshet-e hat napig szünet nélkül. Ha igen: a termálfürdők természetesen remek célpontok, hiszen a meleg vízben tökmindegy, milyen az időjárás. Furnasban kettő is van, az egyik a Terra Nostra Park, a másik az Áder János-hasonmás biztonsági őrrel felszerelt Boca da Dona Beija nevű fürdő. Aztán ott van például a Calderira Velha és a
Ponta da Ferraria. Utóbbi egy lávamezőn létrejött kis öböl, ahol egy 60 fokos hőforrás ömlik a hűvös óceánba, így egyszerre termál- és hullámfürdő.
Amúgy itt egy ABC-sorrendbe szedett gyűjtemény szinte minden látnivalóról. Mondjuk csak portugálul találtam, de a Google Translate ugye csodákra képes.

Sao Miguel - kép innen

Vannak olyan rejtett kincsek, amit csak az ott élők ismerhetnek?
Annyira sok a látnivaló csak Sao Miguelen, hogy akkor is nehezen fér bele minden egy hétbe, ha csakis a fő látványosságokra koncentrálunk (erre amúgy itt van egy - szerintem inkább hat, mint négy nap alatt teljesíthető - szuper és részletes ajánlás). Ami nincs a hivatalos túrautak között, de nekünk nagyon tetszett, az ez a két minitúra volt; illetve ami érzésem szerint csak a német nyelvű könyvekben szerepelhet – mert mindig németek kérdezik, hogy hol van -, az Capelas régi kikötője, ami valami egészen elképesztő látványosság. Csak ne autóval menjünk le, mert jó eséllyel be fogunk ragadni. És ha igazán elhagyott csodás természetélményre vágyunk, akkor azok Nordeste tartomány túraútjai, például ez vagy ez. (Vagy Flores szigete).

Ha csak egyetlen egy helyet tudunk meglátogatni Sao Miguelen, mi legyen az?
Furnas a már említett Terra Nostra Parkkal, a hőforrásaival, a tavával és a Poca da Dona Beija nevű fürdővel! Ja, meg a vicces, fejre állt házával. Mondjuk mindez inkább két napba fér bele. Amúgy meg tessék: egy szubjektív bestof azoknak, akik mindenből csak egyet szeretnének:
a kedvenc vízesésünk a Salto do Prego, a kedvenc tengerpartunk a Praia do Porto Formoso, a kedvenc meleg vizű hőforrásunk pedig a már említett Ponta da Ferraria, a kedvenc tavunk a Lagoa do Fogo, a kedvenc strandunk a bájos, gyerekmedencés, halakban gazdag Caloura. Kedvenc egyéb helyünk a Chá Gorreana teaültetvény, amit körbe lehet túrázni és a gyára is ingyenesen látogatható.

to.jpgA kb. 38 fokos termáltó Furnasban, a Terra Nostra Parkban (Fotó: Haligali blog)

Végezetül vízeséses, hegyes-tavas-szép kilátásos túrautat szeretne az egyik olvasó.
A Salto do Cabrito nevű vízesés önmagában is pazar (fürödni is lehet benne), de ami tuti, hogy föl lehet sétálni a vízesés fölé, ahol kiépített túraút vezet. Innen öt perc autózásra van a Caldeira Velha nevű mini termáltó és 25 fokos vízesés, ahonnan pedig további tíz percre van Sao Miguel szerintem legszebb tava, a Lagoa do Fogo, aminek a partjára kb. 25-30 perc alatt lehet lesétálni.

(Hamarosan jön a 10+ legfőbb látnivaló Sao Miguelen, utána pedig a kis szigetek közti utazásunk leírása!)

Kellemes időtöltést, pazar élményeket kívánnak a Haligali blog szerzői a Ponta Delgada-i botanikus kertből:
bambusz.jpg

(Itt tudod követni a blogunkat a Facebookon, amiben olyan tartalom is előfordulhat, ami itt nem jelenik meg.)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://haligali.blog.hu/api/trackback/id/tr5912724312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása