Az Azori-szigeteken túrázni érdemes, amennyit csak lehet. Ez a fő attrakció itt, plusz a hőforrásokból kialakult természetes fürdőhelyek, (meg a bálnák, de csak bizonyos hónapokban). Hat kilométeres körtúra következik most, főleg óceánparti kilátással, amit kényelmesen meg lehet tenni bő két óra alatt. Az úton egyetlen lélekkel sem találkoztunk, ami egészen felemelő volt, komolyan, még két ilyen túra és előjön belőlem egy Caspar David Friedrichbe oltott Oravecz Nóra.

Kilátás az Atlanti-óceánra és Mosteiros falura (Az összes fotó = Haligali blog, nem írogatom egyenként alájuk, mert unalmas)

Ismét a hivatalos azori túrautak közül választottunk, az Atalho dos Vermelhos nevűt, (szabadfordításban Vörös-kerülő) a sziget észak-nyugati részén. Dúskál itt az ember a jól kitáblázott hivatalos túrautakban, úgyhogy fölösleges offroadolni (a legelők miatt nem is nagyon lehet), így sem biztos, hogy mi pl. fél év alatt be tudjuk járni mindet.

Ez a túraútvonal nem tartozik a toplátványosságok közé, utólag nem igazán értem, hogy miért. Busszal érkeztünk a helyszínre, egy Joao Bom nevű nagyon kicsi faluba, aminek szerencsére csak egyetlen buszmegállója van és pont ott indul a túraút. Ilyen tábla jelzi, merre kell menni:

Ez pedig a buszmegálló mellé épített designelemekben gazdag pihenőhely, mögötte az egyetlen bolt, ahol indulás előtt be lehet vásárolni:

Akárcsak a toplátványosságnál, a Kék-Zöld-tavaknál, itt sem lehet eltévedni, ha valahol mégis lenne rá egy minimális esély, ott egyértelművé teszik, merre ne menjen az ember:

Ez a körtúra is a könnyű besorolást kapta (legalábbis az indulási pontnál álló infótáblán, mert a neten közepesnek írják), és tényleg könnyű; egyedül csak egy kisebb meredek lépcsős rész miatt nem vinnék ide magammal nagymamát / 4-5 éves gyereket. A mi kétéves kislányunk ugye háti hordozóban túrázik és csak olyan terepeken vesszük ki, ami lapos és kockázatmentes, így minket nem zavart különösebben a meredek ereszkedő.

Bambusznáddal szegélyezett legelők közt vezet a túraút első kb. egyötöde, a kála az egész szigeten nő, mint a gyom. Ezután jött a pazar kilátás, bár mondjuk itt se volt rossz.

A kilátás káprázatos. Az óceánt mondjuk az út háromötödében lehet látni, legtöbbször Mosteiros faluval együtt. Utána egyötödében unalmas az út (tehenészet + kb. 300 méteres betonút), de aztán erdő jön meg fás csoportosulások, csodás madárfüttyel (itt lehet meghallgatni). A végén visszatér a kiindulási pontra, Joao Bomba, ami azért érdekes hely, mert a Bretanha nevű tájegység egyik települése, ahová (MEGLEPETÉS!!) elképzelhető, hogy Bretagne-ból érkeztek a legelső lakói. Az ugyanis a mondás, hogy a portugál gyarmatosítók előtt már éltek itt emberek a 15. század vége vagy a 16. eleje környékén, akik vélhetően Nagy-Britanniából vagy Bretagne-ból származtak. Még ma is látni itt olyan arcokat (mi is láttunk visszatérve a faluba), akiket a szemük és a hajuk színe alapján simán észak-európainak gondolnánk. Ráadásul a helyi nyelvjárás hangzása a franciára emlékeztet.

Ez látszik az építészeten is, ilyen - engem mondjuk főleg Skandináviára emlékeztető - házakat például sehol máshol nem láttunk eddig:

A túraút óceáni szakaszán egy csomó endemikus (azaz a világon csak itt élő) növény nő, mint az azori hanga (ha egyáltalán így van magyarul, mindenesetre itt a kép), aztán egy ilyen speckó növény, ami gondolom, magyarul piccónia; a terület besorolása Fontos madárövezet, van darázsölyv, szirti galamb (egyedül ezt ismertem fel magamtól), erdei pinty (őt meg is figyeltem távcsővel). Na, de nem játszom itt tovább a hobbibotanikust és madarászt, inkább még néhány kép:

Ezen a képen egy kézfejet rejtettünk el:

Zöld lomb - kék óceán:
Étkezés hátizsákból (ez az egyik kedvenc túrakifejezésem):

AZ állattartás hátránya: az idillbe belerondító, faágon fennakadt műanyag lepel (sajnos ez a tehenészetek környékén nem ritka):

Három kép Joao Bomból, például itt ez az YVES művésznevű streetartist a fél szigetet körbegraffitizte, jobbára szellemházakat, mint itt is. Írok majd róla:

Az egész kápolna ekkora volt, mint a képen:

Előfordul, hogy az ember kedvenc szobanövénye inkább kint nő:

Itt a Sete Cidadeshez vezető túraútról írtunk, ami a Kék-Zöld-tavakhoz vezet. Itt a blogot tudod követni, itt pedig még több kép.