Villámgyors hamis rizottó spenóttal (vagy vízitormával), szárított paradicsommal

2017. március 07. 16:51 - haligalibarbara

Az egyik előző posztban jeleztem már, hogy - elsősorban magamnak - rögzítem itt azokat a recepteket, amiket az elképzelt Maradékok művészete című szakácskönyvembe írnék. A lényeg, hogy sokszor szoktam főzni megmaradt ételelemekből mashup kajákat, és az eredmény egyre többször jó, mint szörnyű.
nymi.jpg
Bocsánat, hogy ilyen nyomi kép van róla, csak már majdnem elfogyott az összes, amikor eszembe jutott, hogy lefotózzam. Ráraktam egy szűrőt, de ettől meg olyan lett, mintha havas alátéten tálaltam volna :(

Zömmel ismét olyan dolgok kerültek ebbe az ebédbe, amiknek egy részét korábbi ételekhez már felhasználtam, így a maradékok a hűtőben kuksolva várták a sorsukat. Az alapgondolat az volt, hogy a vízitormából csinálok egy portugál vízitormalevest, de gyorsan kellett cselekednem, mert minden családtagom az éhezés jeleit mutatta, így nem bíbelődhettem hámozással, krumplipucolással és hasonlókkal. Egy gyors konyhai állapotfelmérés után végül a dzsóker hamis rizottó mellett döntöttem. Azért hamis, mert ez nem olyan, ami a slow-food jegyében szívja fel a fehérbort és az alaplét, aztán utánaöntöm, megint felszívja, beleöntöm, megint felszívja stb.; hanem gyorsan feltettem a rizst főni, ami alatt a többit összepároltam, összeöntöttem őket, kavartam párat és kész. Az egész - a szeletelést is beleértve - nem volt több 15-18 percnél. Mondjuk ha nem mosott a vízitorma / spenót, az kicsit megdobja.


Azért írom le, mert annyira jó lett az eredmény, hogy én is meglepődtem, úgyhogy határozott kérésre fogok még ilyet csinálni.
Hozzávalók:
- 3 kanál olívaolaj vagy kókuszolaj
- személyenként számolva fél bögrényi rizs (tehát pl. három emberre másfél bögre), nekem arborio volt otthon
- egy csokor spenót vagy vízitorma megtisztítva, szára leszedve (vagy nem, ha sietünk)
- 5 gerezd fokhagyma felszeletelve
- egy vastag vagy két vékonyabb szál metélőhagyma karikákra vágva
- annyi szárított paradicsom, amennyi éppen van (a hűtőben egyharmad üvegnyi volt) csíkokra szeletelve
- 150 gramm közepesen kemény sajt dobókocka méretre szeletelve (lehet több és kevesebb is)
- tejszín (kb. 100 ml volt) ha épp nincs, nem dráma, pl a rizstej vagy a kókusztej is jó
- egy maréknyi parmezánforgács a tetejére
- ha van, kis petrezselyem összevágva

- só, bors, szerecsendió

Elkészítés:
1. A felszeletelt fokhagymából kettőt egy evőkanálnyi olívaolajon megfuttatok egy lábos aljában takaréklángon (vagy közepesen) két percig, és amikor már kiadta az aromáját, beleteszem a rizst és két percig kevergetem takarékon.

2. Felöntöm ezt az elegyet dupla annyi mennyiségű vízzel, mint amennyi a rizs volt. Felforralom fedő nélkül, és amikor forr, leveszem a lehető legkisebb lángra, fedőt teszek rá, és igyekszem nem kinyitni addig, amíg készre nem fő - ez ugye rendszerint ott van a csomagoláson. (Ha lesülős az edényem alja vagy nincs megadva a rizs elkészülési ideje, akkor nyilván muszáj párszor megkeverni és gyorsan visszatenni a fedőt.) Sózom, ha akarom, én nem nagyon szoktam. Az külön jó, ha a gáz lekapcsolása után kicsit még tud állni a fedő alatt.

3. A többi fokhagymát a póréhagymákkal együtt két kanál olívaolajon közepes lángon 2-3 percig dinsztelem.

4. Rádobom a vízitormát / spenótot és kavargatás mellett párolom addig, amíg kicsit össze nem esik. Ha szükséges, öntök hozzá még egy kevés olívaolajat.

5. Rádobom a szeletelt szárított paradicsomot, belekeverem, majd leborítom a tejszínnel és összekeverem az egészet. Sózom-borsozom, és egy csipetnyi szerecsendiót szórok rá, párszor megkeverem.

6. Ekkorra a rizsnek is el kellett készülnie: fogom, és beleöntöm az eddigiek közé a serpenyőbe, jól összeforgatom, beledobálom a sajtkockákat és addig kevergetem, amíg a sajtok meg nem olvadnak kicsit.

7. Parmezánforgáccsal és az összevágott petrezselyemmel a tetején tálalom.

(Itt egy korábbi recept maradék zabkásából, itt pedig a blogot tudod követni a Facebookon.)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://haligali.blog.hu/api/trackback/id/tr2912319937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása