Száz százalékban ikeamentes ház - az azori otthonunk

2017. március 16. 10:54 - haligalibarbara

Nincs különösebb bajom az IKEÁ-val; ötletes, markánsan skandináv, egyes elemeiben szimpatikus, nélkülözhetetlen rossznak tartom. Budapesti otthonunkban is van pár IKEA-tárgy, bevallom, még bútor is, sőt, évek óta folytatok magammal egy olyan levelezést, amiben a szükségesnek tűnő / fantáziadús ikeás tárgyak linkjeit küldözgetem magamnak. Szóval ambivalens a viszonyom a svéd monstrummal, szerintem a világ asztalosai fellélegeznének, ha nem lenne, alighanem fából is kevesebb pusztulna, de tulajdonképpen nem rossz, hogy van. 

kilatas.jpgKilátás az ajtón kilépve februári napfényben. A narancs a hátsó kertben termett, az ananász pedig egy közeli üvegházban (Összes fotó: Haligali blog)

És miután Reykjavíktól Dublinon át Rio de Janeiróig minden egyes lakásban, ahol valaha jártam, láttam ikeás tárgyat, egészen megdöbbentő volt, hogy a pár hete kibérelt új otthonunk teljesen ikeamentes (egy gyerekplédet kivéve, amit magunkkal hoztunk).

Hogyan lehetséges ez?

A megfejtés nem az, hogy az Azori-szigeteken nincs IKEA-áruház, mert tényleg nincs. Ellenben ide is szállít az IKEA, ezért egy csomó Airbnb-szállás dugig van tömve ikeás bútorokkal. A választ valószínűleg a házrészünk eredeti funkciójában kell keresni: családi nyaraló volt, amit 1970-ben építettek, azóta gyűlnek benne a tárgyak, főleg a rusztikus-folkrolisztikus vonalból. Plusz ugye legendás a portugál kerámia, ami legalább úgy lefed minden hétköznapi igényt, mint az IKEA-birodalom. Egy további ok az lehet, hogy itt szemlátomást minden háztartási cikket a Continente Modelo nevű üzletláncból szerez be mindenki, annak pedig van egy olcsó, de egyáltalán nem rossz minőségű Kasa nevű albrandje, trendérzékeny lakberendezési cuccokkal.

masikfal.jpgFőleg azori díszítő elemek a nappaliban, a legyező portugál

Szóval mindezek együtt vezethettek el ide, de az is lehet, hogy egyik se, és csak annyi a megfejtés, hogy a tulaj utálja az IKEÁ-t.

Amúgy nagyon szeretünk itt lakni - a fővárostól tíz kilométerre, egy kis faluban, ami a nyolcvanas évekig a bálnavadászat egyik központja volt - elsősorban három okból:

  • a nappaliból a hegyekre és az óceánra, az egyik hálószobából és a konyhából pedig az óceánra lehet látni (ilyen és ilyen kilátás is volt már)
  • leírhatatlanul kedves a tulaj - a beköltözés után például két nap alatt beszerzett nekünk mindent a kiságytól a gyerek autósülésig. Ő amúgy a házkomplexum egy távolabbi, teljesen szeparált részében lakik
  • a jó nagy kertben folyamatosan virágzik valami, és van benne olyan grillezőhely és terasz is, amit csak mi használhatunk + a hátsó kertben barátságos kutyák, akikkel bármikor interakcióba léphetünk (ahogy a január óta folyamatosan érő narancsfák terméseivel és az éppen érő biocitrommal is). A kislányunk órákat el tud tölteni a kertben bogarászva és nagyon élvezi.

fuben.jpgMost épp egy ilyen fehér harangvirágra emlékeztető, hóvirág nagyságú virág nyílik a kertben egyebek mellett

További érdekességek:

  • a ház dombtetőn áll, így körbejárja a nap (egyedül keleti ablaka nincs), így a legnyomasztóbb esős napokon is világos
  • széllel bélelt, legalábbis ha lenyomja az ember a kilincseket, mindig érez egy kis húzást. Teljes szélcsend összesen eddig három napig volt, így nem tudom megmondani, mi lesz áprilistól, amikor állítólag jóval kevesebbet fúj majd a szél.
  • viharos időben itt értelmet nyer a "fütyül a szél" kifejezés, mivel olyankor valóban fütyül a szél a fürdőszoba környékén
  • több fala fekete, szerintem vulkanikus kőből van, de javítson ki valaki, ha tévednék
  • a dekoráció egészen egyedi (nem kifejezetten az én ízlésem, de megszerettem), sok azori népművészeti elemet tartalmaz, de van afféle globális new wave hangulatú kép is
  • törölköződömping: legalább két focicsapatra elegendő mennyiségű különféle méretű, kifogástalan állapotú törölköző van a házban

ocean.jpgEz a kilátás megunhatatlan, ráadásul mindig más. Eddig egyszer láttunk elmenni az ablak alatt nagyobb hajót: távcsövünk segítségével kiderült, hogy az a kis folt ott a víz tetején egy hadihajó volt

img_20170316_141753.jpgMajdnem elfelejtettem a papagájvirágot, ami folyamatosan nyílik az elmúlt másfél hónapban a házhoz felvezető lépcső aljában

  • tányérdömping: kilencvenig számoltam a tányérokat, de ennél több van
  • eléggé elterjedt itt a gázpalack használata, még a legmenőbb villákban is, és mindenütt szuperbiztonságosan elhelyezve. Gázpalackról megy a meleg víz; a fűtés nem, mert az nincs - ahogy az Ibériai-félszigeten oly gyakran -, ugyanakkor nem fagytunk meg az első hetekben, mert van szuper mobil fűtőtest, ami nyilván zabálja az elektromosságot, de éjszaka nagy hasznát vettük januárban és februárban. Most már nem nagyon kell fűteni, sőt, résnyire nyitott ablaknál alszunk.
  • hihetetlen csönd van, csak a falu állatainak hangja / nagy szélben az óceán morajlása hallatszik ide éjjel
  • az egész ház olyan takaros

fal.jpgA nappali további rusztikus / folklorisztikus elemeket tartalmazó fala, háttérben a konyha

kosar1.jpgEzt a falidíszt bármikor kitenném a saját konyhámban is. A kosár mögötti fal elég tipikus, nemcsak nálunk borít több helyiséget, hanem másoknál is

fuggoagy.jpgA hátsó kert egyik legpompásabb szeglete

A tények kedvelőinek mondom, hogy a házrészünk kb. ugyanakkora, mint a budapesti otthonunk (60 négyzetméter körül), csak sokkal jobb az elrendezése. Egy nappali két hálószobával; és egy tízezressel többért béreljük, mint azt.

(Ha követni szeretnéd a blogot, itt tudod megtenni a Facebookon, itt pedig az Insatgram)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://haligali.blog.hu/api/trackback/id/tr8112271440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása