Gondolom, már hónapok óta várja mindenki, hogy végre kinyíljon a Haligali-család költségvetési aktatáskája, és kiderüljön, mennyit és hogyan osztottunk be az itteni megélhetésre.

Izgalmas stock photo: innen

Azt korábban már írtuk, hogy egy miniörökségből tudtunk elutazni ide, amúgy legfeljebb csak az izgalmas budapesti irodai hétköznapokról tudnánk itt beszámolni.

A megérkezésünk utáni tíz napot egy AirBnB-ben töltöttük, aklimatizálódásal és lakáskereséssel. Azt előre megbeszéltük, hogy ennek az időszaknak a költségeit nem is számoljuk, mert nyilván nem tudtunk rendes háztartást vezetni, sokkal többet költöttünk étteremre, utazásra, mint amit amúgy ilyenekre szántunk. Ha valaki fél évre tervez, akkor egy ilyen átmeneti időszak költségein nem érdemes parázni.

De amint február elején lett egy házikónk, máris tudtunk tervezni. Annyit érdemes tudni elöljáróban, hogy a megélhetési költségek az Azori-szigetek legnagyobbikán, Sao Miguelen kb. 10-15 százalékkal magasabbak, mint Magyarországon. Először is előre elkülönítettem a lakbért, utána összeszámoltam, mennyi pénzünk van, és augusztusig még mennyi bevételre számíthatunk (Haligali Barbara például időnként dolgozik otthonra, szerencsére olyan a munkája). Ebből kijött az, hogy egy hétre van nagyjából 230-250 eurónk hármunknak összesen, ebből kell az evéstől a ruhákon át az autóbérlésig mindent finanszírozni. De a költségvetés még mindig nem konszolidálódott. Ugyanis annak ellenére, hogy a házat felszerelten béreltük, és szállásadónktól rengeteg-rengeteg segítséget kaptunk; az első időszakban sokat kellett költeni a háztartásra az alapvető fűszerektől kezdve a botmixeren át a serpenyőig.

Pár hét alatt azonban már simán befértünk a 230-250-es keretbe, és ezt a mai napig tudjuk tartani (írom ezt úgy, hogy pont most hagytam abba a kiadási naplót, annyira beállt a rutin). Visszanézve a jegyzeteimet, a hétköznapi kiadásokat ezek tudták megdobni:

• autóbérlés - ez télen 20 euró/nap volt, később 25 (nyáron 30-tól indul), de azért ment a benzin, ami nagyjából annyi, mint Magyarországon.
• gyógyszerek - az eddigi majdnem öt hónap alatt szerencsére senki nem volt beteg, de a szemcsepp, Haligali Jr. probiotikuma, meg az én sportsérüléseimre való kencefice mind pénzbe kerültek. H. Barbara egyszer felkeresett egy brazil fogorvost, aki alig többért pótolta a kiesett fogtömését, mint a budapesti fogorvosok szokták
• én fizettem még havi 15-20 eurónyi edzésdíjat is
• egy-egy masszív futócipőre be kellett ruháznunk, mert a régiek pont itt foszlottak le a lábunkról.

A listába vehetném még azt, hogy sok új ruhát vettünk kislányunknak, aki úgy nő, mint a bolondgomba, és jó hatásfokkal amortizálja le a cuccait. De ez valójában már átvezet a Min spóroltunk? részhez.

Min spórolunk?

Szerintem senki ne reménykedjen abban, hogy fél év alatt nem kell majd ruhára költeni, különösen akkor, ha egy nagyon aktív kisgyerekkel utazik. Szerencsére a ruhaköltéseket nézve elképesztően olcsón vettünk elképesztően jó ruhákat. Haligali Jr-nak egy portugál second hand baba- és gyerekbolthálózat helyi fiókjában harmadáron vettünk egy csomó cipőt (mivel ez egy adatgazdag cikk, tessék: 36 euróért 2-2 pár szandál és cipő, mind a négy MÁRKÁS és vadonatúj vagy szinte új). Leárazásokkor jó tipp a portugál Tesco; a Continente Modelo, ahol szép, jó minőségű gyerekruhák (is) vannak. Bevásárolni is itt szoktunk, az ételek ára 5-10-15%-kal magasabb, mint otthon.

Ami a legnagyobb találat, az a havi egy alkalommal megtartott bolhapiac. Erről Ms. Haligali amúgy is fog írni, mert szívet- és pénztárcát melengető hely. Ebből a mostani posztban az utolsó jellemző az érdekes. Szóval Ponta Delgadában valódi bolhapiac van, azaz zömmel nem dörzsölt kereskedők, hanem gimnazisták, családanyák, aranyos gyerekek és öreg szakik települnek ki, hogy valódi háztartások valódi feleslegén adjanak túl. Ezért minden, de minden gyerekjáték, képeskönyv és ruha az 50 cent - 2 eurós ártartományban kapható. Haligali Jr-nak gyakorlatilag a teljes nyári ruhatárát meg tudtuk vásárolni 8-10 euróból, de én is vettem három abszolút korrekt pólót három euróért (ebből az egyik a Sao Miguel-i vadvízi úszóverseny pólója a „RÉSZT VETTEM” felirattal, amit azért is hordok büszkén, mivel még uszodában is alig tudok 3-4 hosszt egyben leúszni). És itt leltünk rá erre a hand made azori szőnyegre / ágytakaróra is:

Fotó: Haligali blog

A jegyzeteket lapozgatva az is feltűnő, hogy az idő elteltével egyre több segítséget kapunk az újdonsült ismerőseinktől. Olyanokra gondolok, mint amikor az itteni barátainkkal megyünk túrázni (megspóroljuk az autóbérlést meg a benzint) és edzéstársakkal autózunk együtt edzésre. A házigazdánknak négy év alatt sikerült megjavíttatnia a dzsipjét, ezért felajánlotta, hogy kölcsönadja az öreg Volkswagenjét, ha el akarunk ugrani valahova. Ezekkel a példákkal nem azt akarom mondani, hogy mások kihasználására utazunk – ahol tudjuk, igyekszünk is kompenzálni azt az óriási kedvességet, amivel itt találkozunk – de ha tisztán kiadási szempontból nézzük, akkor mindez ide tartozik.

A költségek visszavágásának másik módja: a kevés alkohol és kevés édesség. A minket nem ismerőknek elárulom, hogy eddig sem voltunk nagy piás arcok – pláne azóta, hogy Haligali Jr. megszületett -, de eddig vendégeinkkel együtt is csak ennyit sikerült elfogyasztani:

• 1 üveg portói
• 2 üveg vörösbor a szomszéd szigetről
• 1 üveg fehérbor (főzéssel együtt)
• 4 üveg sör

Fogyasztás alatt áll 1 üveg vörösbor és 1 üveg portói. Ezt most nem azért írom ide, hogy mennyire egészségesek vagyunk, hanem azért, mert az piálás alapvetően költséges hobbi – csakúgy, mint az édesség, hiszen a napi nassolás a kevéssé feltűnő tételekből építkezve simán belekerül havi 30-50 euróba. Most kekszet/csokit egyáltalán nem, helyette heti 1-2 alkalommal eszünk valami tényleg finom sütit – azért írtam, hogy „tényleg”, mert a portugál édességek nekünk nem igazán jönnek be (tészta sok tojással és cukorral - tojásos cukros tojásos cukor - tojás alapú cukros tészta). Az egyetlen dolog, amin nem érdemes pénzt/szénhidrátbevitelt spórolni, a világbajnok azori fagyi (ide is linkelem, mert ez egy informatív poszt: Az alapízek a legjobbak!).

Ugyanígy nem akartunk spórolni az éttermezésen (poszt hamarosan), mert a családban mindenki nagyon szeret enni. H. Barbara már többször írt arról, hogy itt nem kell csiriókat költeni, ha jót akarunk enni, a legtöbb helyi specialitást már meg tudtuk kóstolni 5-6-7 eurós napi menükben.

Zárásként még annyi, hogy volt nálunk némi készpénz, amit még otthon váltottunk be. Mivel ez mostanra elfogyott, megírjuk a rejtekhelyet: abban a pelenkacsomagban tároltuk, amit tévedésből vettünk meg és előbb fogja kinőni a kislányunk, semmint hogy valaha kiürüljön.

(Itt tudod követni a blogot a Facebookon, ha szeretnéd.)