Nemrég két azori cimboránkkal és a kislányunkkal végigjártuk a sejtelmes nevű Janela do Inferno, azaz a Pokol ablaka nevű túrautat, ami nagyjából egy óceánpart felé tartó vízvezető rendszer mentén halad. Bár ez a körtúra is a hivatalos azori túrautak között van (itt a leírása, több nyelvre állítható), ami azt jelenti, hogy pompásan karbantartott; a szűk alagútjai miatt eleinte úgy gondoltuk, hogy majd a kislányunk nélkül csináljuk végig. Kiderült, hogy nagy tévedés lett volna, ugyanis

• semennyire nem nehéz a terep
• egy két és negyed éves gyerek egy szűk alagútban egyáltalán nem fél, sőt, nagyon élvezi, amikor egyedül lépkedhet
• nincsenek denevérek, sem leomló vakolat (mivel az alagutakat nem vakolták be)
  
  Összes fotó: Haligali blog és Bruno Moniz (némelyik kép kicsit homályos, de az erdő sűrűjében sokszor kevés volt a fény)
  

Csodás az épített tereptárgyak és a lenyűgöző természet szimbiózisa; itt aztán tényleg a zöld szín ezer árnyalata látható. Egyebek mellett azért, mert rengeteg a moha, a zuzmó és összességében a NÖVÉNY.
A zöld rengeteg árnyalata (részlet)

Ha az óramutató járásával ellentétesen indul az ember - ahogy mi tettük, bár a hivatalos túraleírás pont a másik irányt javasolja -, akkor a vadiúj vécével felszerelt Remedios melletti parkolóhelyet elhagyva eleinte egy szokványos azori réten halad, ahol érdemes gyakran hátrapillantgatni. Szuper a kilátás Lagoára és Ponta Delgadára, kellemesek a tehenekben gazdag legelők, kicsivel később szépek az elénk táruló hegyek (néha egyenesen alpesi a hangulat); de eleinte nem érti az ember, hogy oké, mindez szuper, de hol vannak az ígért látványosságok?

Bécsi Alpok Azori-szigetek, Sao Miguel

A legelők után alpesi hangulatú táj, aztán az alagutas képtől nem messze hirtelen minden megváltozik

A fenti képen látható kisebb híd után, ahogy a nagy tágas tér fokozatosan összeszűkül, egy teljesen más világba csöppen az ember. Lépcsők - boltíves, szűk alagutak (a leghosszabb 72 méteres, a második leghosszabb 49) - akvaduktok - mohával fedett agyagcsövek - vízvezetékek; mígnem a túraút belefut a túra névadójához, a Janela do Infernóhoz, azaz a Pokol ablakához. Sosem voltam különösebben lenyűgözve az Indiana Jones-filmektől, de itt az első pár száz méter után beugrottak, és ez párszor később is előfordult. A Pokol ablaka a túra csúcspontja, ami egy függőleges falon lévő nagy barlangnyílás (lásd lentebbi kép), az alatta lévő kis tavacska környékén kis szerencsével tarajos gőtéket lehet látni - Magyarországhoz hasonlóan itt is szigorúan védettek.

Nem nagyon tudok mást írni, csak hogy egészen különleges a helyszín hangulata. Mondanám, hogy lenyűgöző, de ezt már annyi azori dologról írtam.

Az akvaduktok egyébként régen a lagoai alkoholgyárat szolgálták, és ha jól értettem, még most is ellátják a kisváros egy részét vízzel.

Vicces, hogy a hivatalos tájékoztató szerint kb. 7 és fél kilométer a körtúra hossza, de az azori barátunk speckó órája valamivel több mint tíz kilométert mutatott a parkolóba visszatérve.

A talaj nagyjából egyenletes, egy kisgyerek a fejét nem tudja beverni a mennyezetbe, denevérek nincsenek - általában fogtuk a kezét, de kisebb részeket egyedül tett meg



Fönt sötétlik a Pokol ablaka
Aztán visszafelé megint jönnek a legelők és a pompás kilátás
Vulkanikus sziget látképe

Tuti tippjeink:
Vigyünk magunkkal elemlámpás mobiltelefont (az bőven elég) vagy elemlámpát.
Esőben nem igazán érdemes nekivágni, várjunk, míg szárazabb lesz az idő.
Vízálló cipő jó, ha van, magashegyi túrabakancs fölösleges.
A teheneket ne abajgassuk, nagyon érzékeny állatok.

Itt és itt és itt olvashatsz több olyan azori túraútról, amit végigjártunk.

(Ha követni szeretnéd a blogot a Facebookon, itt teheted meg!)