Sikerült jó egzotikus címet választani, pedig a fenntartható szót még ki is hagytam belőle.
Amikor pár hete Faial szigetén voltunk (ahol az utolsó vulkánkitörés 1957-ben volt), kétszeri nekifutásra tudtuk csak megnézni a három fő látványosság egyikét, a Caldeirát, mert elsőre semmit sem láttunk belőle, mivel összefüggő felhő takarta. Másodszorra már nagyobb szerencsénk volt (ez majd a beszámolóban lesz). A megtekintés után egy alsórendű úton zötyögtünk lefelé a hegyről, amikor egyszer csak megakadt a szemünk egy furcsa, minden mesterkéltséget nélkülöző házfeliraton:
O Esconderijo (azaz rejtekhely)
Így néz ki az étterem, mögötte erdő (Összes fotó: Haligali blog)
Mint Faialon a teljes ottlétünk során, ekkor is épp szitált az eső, miközben a kislányunk szundikált a hátsó ülésen, ezért nindzsaként kúsztam ki az autóból, be az étterembe, ahol egy 50 körüli szemlátomást - és hallhatóan - nem portugál férfi fogadott. Öt percig azért portugálul faggattam a menüről és az étterme öntörvényű rendszeréről, pedig közben már többször jelezte az akcentusdetektorom, hogy az illető német (aki nem ismer, annak mondom, hogy életem jelentős része a német kultúra jegyében telt, éltem is Berlinben és más német ajkú helyeken. Ja, és előbb szurkoltam a német válogatottnak, mint, hogy az menő lett volna - amiért persze mindenki lenézett Budapesten.)
Aztán kezdeményeztem, hogy váltsunk át németre, és kiderült, hogy az éttermet pár éve üzemeltető - Faialra 11 évvel ezelőtt érkezett - Hans azt főzi a vendégeinek, amit magának is, és kizárólag vacsorára nyit ki. Négy fogást készít, ami fixen 20 euróba kerül. Más nincs, csak ez a négyfogásos meglepetésmenü - akinek ez nem tetszik, azt Hans szomorúság nélkül ereszti útjára (ahogy a dohányzókat is, mivel nem annyira kedveli őket). Mivel mi nem voltunk nagyon éhesek, kértük, hogy had együnk ketten egyet és felezze meg nekünk a menüt (okos döntés volt, nagyok az adagok). Hans mondta, hogy in Ordnung.
Aztán bementünk az étterme hátsó, nyitott részébe, amitől tátva maradt a szánk, de jöjjenek előbb az ételek.
Ez a kép fogadott minket a teraszon, nyilván nem volt olyan homályos, mint ez a fotó
A menü lényege, hogy minden a környékéről származik - ha nem egyenesen Hans kertjéből vagy fűszerkertjéből (utóbbit úgy tizenötször szagolgattuk végig a kislányommal), és az alapanyag beszerzésénél a kis családi gazdaságokat részesíti előnyben. Szinte minden ételében van ehető virág - Hans szerint ugyanis a virág gyűjti össze a növények esszenciáját. Amúgy főzni sosem tanult, autodidakta szakács, és azt mesélte, hogy néha nem is gondolkodik főzés közben, mintha valaki csak úgy vezetné a kezét.