Gondolom, már hónapok óta várja mindenki, hogy végre kinyíljon a Haligali-család költségvetési aktatáskája, és kiderüljön, mennyit és hogyan osztottunk be az itteni megélhetésre.

Izgalmas stock photo: innen

Azt korábban már írtuk, hogy egy miniörökségből tudtunk elutazni ide, amúgy legfeljebb csak az izgalmas budapesti irodai hétköznapokról tudnánk itt beszámolni.

A megérkezésünk utáni tíz napot egy AirBnB-ben töltöttük, aklimatizálódásal és lakáskereséssel. Azt előre megbeszéltük, hogy ennek az időszaknak a költségeit nem is számoljuk, mert nyilván nem tudtunk rendes háztartást vezetni, sokkal többet költöttünk étteremre, utazásra, mint amit amúgy ilyenekre szántunk. Ha valaki fél évre tervez, akkor egy ilyen átmeneti időszak költségein nem érdemes parázni.

Két olyan Sao Miguel-i krátertóról lesz most szó, aminek letúráztunk a partjára a háti hordozóban üldögélő lassan két és féléves Haligali Juniorral. Egyik sincs a hivatalos túrautak között, de

• a Tripadvisor szerencsére ír róluk mindenféle nyelven (Lagoa do Fogo, Lagoa do Congro)
• tökéletesen kiépítettek és
• hatalmas hiba lett volna pusztán gyávaságból kihagyni őket

Szerintem ez Sao Miguel két legszebb tava, már csak azért sem.

Útban a Lagoa do Fogo partja felé cimboránk szökell egyet (Összes fotó: Haligali blog)

Röviden leírom a túrákat, pár apró tanáccsal.

A címben írt kérdést egy barátnőm tette fel egy emailben, és a válasz erre az, hogy igen is meg nem is. Statisztikailag igen, mivel bő félévet töltünk az Azori-szigetek legnagyobbikán, Sao Miguelen. Valójában nem, csak lelassítottuk és egyszerűbbé tettük az életünket egy olyan helyen, ahol az emberek megdöbbentően nyugodtak és zavarba ejtően kedvesek egymással. 

A lakóhelyünk miatt ezt a két látképet látjuk legtöbbször az Azori-szigeteken. Mindkettő megunhatatlan

Bár a blogon főleg a kirándulásainkat dokumentáljuk, és ez azt a képet sugallhatja, hogy vízeséstől óceánpartig tart az életünk; valójában 80-20 százalékban a hagyományos hétköznapok vannak túlsúlyban. Három okból:

• szűkös büdzséből gazdálkodunk (havonta kevesebb pénzt költünk, mint pl. tavaly ilyenkor Budapesten. Az újonnan érkezőknek mondom: egy miniörökségből gazdálkodunk, erről itt van bővebben szó)
• a kislányunknak szüksége van a rendszerességre és az unalmas hétköznapokra
• Mr. Haligali hetente öt napon át napi 3-4 órát dolgozik (önmagának szerencsére)
• + nem akarunk túltelítődni ingerekkel

Ezért most leírom egy átlagos napunkat, ami egyébként csak pár apró dologban különbözik a budapestitől. A minket körülvevő kulisszák mellett elsősorban és értelemszerűen abban, hogy sokkal többet vagyunk együtt és sokkal lassabb és nyugodtabb az életünk ritmusa.

Van egy szuper azori (sao migueli) előétel vagy uzsonna: a Morcela com Ananás, vagyis a véres hurka ananásszal. Elsőre kicsit bizarr társításnak tűnik, pedig nagyon finom, és semmi extra: kapsz egy szép nagy szelet ananászt - nyersen vagy grillezve - körülvéve véres hurka szeletkékkel. Eléggé elterjedt az éttermekben és kiszámíthatóan pompás. 

Egy banános-nutellás kifli recepttől ihletődve e két szereplőt beletettem leveles tésztába, kiflivé tekertem és kisütöttem, azóta ez az egyik kedvenc itteni csemegénk. Elronthatatlanul egyszerű, és mindennel együtt húsz perc az egész. Le sem kéne írnom a módszert, annyira könnyű, de azért rögzítem.

A hozzávalók:

• 1 kisebb ananász
• 1 kisebb véres hurka (az itteni fajta nem túl erős, ám zamatos, plusz viszonylag sok rizs van benne)
• 1 leveles tészta (ha lehet, kör alakú, és akkor nem kell vagdosni + ha lehet, teljes kiőrlésű, de a hagyományos is tökéletes)
• opcionális: a végén méz a mártogatáshoz

Helyi morcela (= kb. véres hurka), helyi ananász és portugál leveles tészta (Összes fotó: Haligali blog)

Túlvagyunk az ittlétünk felén, ezért ma belemorzsoltam egy könnycseppet az óceánba. Továbbra is úgy gondolom, hogy ez maga a földi Paradicsom, de azért itt sincs KOLBÁSZBÓL A KERÍTÉS.

Tetszik: szerencsére alig látni óriásplakátot. Van valamennyi a szigeten, de annyira kevés, hogy pont az tűnik fel. A nagyon kevés közül a kedvencem valami helyi tejmárka hirdetése, egy tehenet ábrázol hátulról gigantikus tőggyel. Én amúgy szívem szerint a brazil gigametropolisz, Sao Paulo példáját követném, és teljes óriásplakát-tilalmat vezetnék be (update: októberben önkormányzati választások lesznek, ezért június elején elindult a kampány, ami miatt egyre nő az óriásplakátok száma. Az itteni jelölteknek pont olyan ellenszenves és tipikus politikusfeje van, mint nálunk.)

Minden tekintetben kiemelkedő plakátművészet olyan üzenetekkel, amik politikai szlogennek is beillenének (Fotó: Haligali blog)

Nem tetszik: aránytalanul sok a kínai üzlet Ponta Delgadában, de más városokban is. Ennek az itteni barátaink szerint az az oka, hogy a kínaiak adómentességet kaptak az azori kormánytól.

Fotó innen

Tetszik: ... ugyanakkor a kínai üzletekben sok a made in portugal termék. LOL

Nem tudok jól fényképezni, az egyik leghőbb vágyam, hogy egyszer végre megtanuljak (ezért egyszer például el is mentem egy négynapos fotótáborba, ahol a legfőbb művem egy unalmas napraforgó volt). Van egy közepesen jó fényképezőgépem, ami egy-két évig ügyesen korrigálta a hiányosságaimat, de kb. fél évvel ezelőtt valami furcsa baja történt (alighanem a sok kosz), és már nem korrigál semmit. Négy hónapja vagyunk Sao Miguel szigetén, a legközelebbi szakszerviz pedig kb. 2000 kilométerre van innen. Így a hiányos tudásom mellett kénytelen vagyok beérni a hiányos fényképezőgépemmel és egy okostelefon kamerájával. Egy ilyen látványos ünnepen is, mint ez:

Összes fotó: Haligali blog

Pár nappal ezelőtt ért ugyanis véget a legnagyobb azori ünnep, a Senhor Santo Cristo dos Milagres, ami egy csoda köré épül (itt írtam róla egyet). Gondolkodtam, hogy mit kéne kezdeni vele a blogban; a legizgalmasabbat, az emberek fotózását eleve elvetettem, mert nincs hozzá elég bátorságom, plusz az emberek könnyen be is mozdulnak. A vallási ereklyék nem annyira hoznak lázba, a szép éjszakai világításhoz pedig a gépem lenne kevés. Végül azt a feladatot találtam ki magamnak, hogy a vasárnapi menet előtt kb. három óra alatt végigjárom a belvárost körbeölelő virágszőnyeget, aztán kiválasztom azt a kb. tizenöt képet, ami a leginkább vállalható. Nyilván korábban kellett volna indulnom, és nem megvárni, míg a déli Nap szépen kiéget mindent, de így jött ki a lépés.

Figyelem: csak erős idegzetűeknek!

„Végre vége, túléltük” – ez volt az első erőtlen mondat, ami elhagyta a szánkat, amikor majdnem négyórás bálna- és delfinles után ingatag, remegő lábakkal partra léptünk. Én ekkor kb. harminc hányáson voltam túl, a barátnőmet csak egy jó időzítéssel bevett Daedalon mentette meg ugyanettől, de őt is teljesen kimerítette a tengeribetegség.

Delfinek a szomszéd hajóval kergetőzve (Összes fotó, videó és coub: Haligali blog)

Az elején le kell, hogy szögeznem: olyan tízszer biztosan hajóztam tengeren, ötször-hatszor az Atlanti-óceán különböző pontjain is, különféle típusú hajókkal. A gyomrommal ilyenkor soha semmi gondom nem volt, pedig például amikor Izlandról hajóztunk át Westman-szigetekre, hasonló mértékű volt a hullámzás, mint május 25-én, reggel 9-kor az Azori-szigetek legnagyobbika, Sao Miguel körül. Ami ráadásul nem is tűnt különösebben nagynak.

E tapasztalatok birtokában meg sem fordult a fejemben, hogy a tervezett bálna- és delfinleső túra előtt bármilyen gyógyszert vegyek be. Nem így a Balatonon rendszeresen vitorlázó barátnőm fejében, aki óvatosságból fél órával az út előtt bekapott egy Daedalont.

Nem bízom az óceánban"

– mondta. És maximálisan igaza volt, csak ezt az induláskor még nem tudtuk.

A Moby Dick nevű társaságot azori barátaink javaslatára választottuk, akik kétszer is túráztak velük – mint a kaland után egy nappal kiderült, mindkétszer tükörsima óceánon -, és szuper élményekben volt részük. A Tripadvisor minősítésük is fantasztikus. A barátaink mondták, hogy ez az egyik legbiztonságosabb társaság, mert a többi bálnaleső hajónak tudomásuk szerint nincs mélytengeri jogosultsága, csak a part mentén cirkálhatnak – ami viharban akár veszélyes is lehet –, ennek viszont van. Nem hiába szolgált a hajó több évtizeden át Flores és Corvo szigetek között.

Delfinek kergetőznek hajóval

Barbara Haligali (@haligalibarbara) által megosztott bejegyzés, 2017. Máj 28., 03:16 PDT

Megszilárdult lávamező belsejében csordogáló hőforrás vize + az Atlanti-óceán hullámai = csodálatos természetes fürdőmedence. Már régóta ki akartuk próbálni a Ponta da Ferraira nevű, vulkáni kövek között elterülő fürdőt, tegnap végre sikerült, és pazar volt!

Így néz ki felülről, tiszta Izland! Középen egy pszeudokráter, amit még körüljárni is tilos, annyira sérülékeny! (Fotó innen)

Az egész fantasztikum - mint oly sok minden az Azori-szigeteken - egy vulkánkitöréseknek köszönheti a létét. Egy ideje már természetvédelmi terület, szóval lehetőleg ne itt hagyjuk el a decathlonos úszószemüvegünket.

Egyszerű odatalálni - mint mindenhova Sao Miguel szigetén -, Ginetes és Mosteiros között fekszik, csak követni kell az út menti táblákat. Jó meredek a partra vezető út (ne a tériszonyos vezessen!), ahol egy tágas parkolót gyalultak bele a lávamezőbe. A parkoló után ne essünk abba a csapdába, hogy a pár éve épített termálfürdőbe sétálunk be (ami ráadásul Sao Miguel egyik legdrágább termálfürdője, 6 euró a kinti nagy- és gyerekmedence, a komplett szolgáltatás pedig törökfürdővel, jakuzival együtt stb. 20 euró. Mondjuk az jó, hogy étterme is van.), hanem haladjunk el szépen az épület bejárata előtt, majd kanyarodjunk balra. Semmi nehézség nincs ebben, mert itt is tábla jelzi az irányt. Kellemes, kb. kétperces sétaúttal már ott is vagyunk a természeti attrakció forrásánál - szó szerint egy forrásnál, mivel a medencét a szárazföld felől egy 61 fokos vízalatti termálforrás táplálja.

Innentől az összes fotó: Haligali blog

A Tripadvisoron láttam olyan kényeskedő leírást, hogy jaj-jaj ott voltunk ugyan, de nem tudtunk bemenni a vízbe, mert nem volt nálunk műanyag fürdőcipő (!), a víz alatti kövek pedig élesek. (Mondjuk nem teljesen értem, honnan tudta a szerző, ha nem ment be, hogy mi van a víz alatt.). Mindebből annyi igaz, hogy valóban vannak kövek a víz alatt, nem is kevés, de semennyire nem élesek. Jó persze, ha van a lábunkon úszócipő, de mi anélkül is vígan elvoltunk. A kövek előnye, hogy jól meg lehet kapaszkodni bennünk, miközben a hullámok ide-oda sodorják az embert.
A kis kopasz baba is élvezte a fürdőzést. Közben kint jó nagy szél fújt

A Csodatévő Úrjézus Kultusza az Azori-szigetek Szent Jobb-körmenete, de jelentősége sokkal nagyobb, mint az augusztus 20-i katolikus ünnepnek nálunk. Ma kezdődik, és szűk három - bő egy hétig tart. Lássuk, mi is ez?

Az ereklye (Fotó innen)

A szobrok és ereklyék kultusza az azori szigetvilágban nagyon mélyen bevésődött a mindennapokba, a lakóházak homlokzatán őrködő szentektől kezdve a visszapillantó tükrökön ott fityegő Szűz Máriáig. Másfelől a húsvét utáni ötödik vasárnap tartott (tehát mozgóünnep, ha valaki csak emiatt utazna ide) körmenet és ünnepség-sorozat egyik legősibb portugál vallási szokás, helyi ismerőseink szerint még a karácsonynál is nagyobb eseménynek számít, a szigetek legnagyobb ünnepe (mondjuk azt nem tudom elképzelni, hogy nagyobb esemény lehetne az itt valamiért nagyon népszerű lisszaboni Benfica bajnoki győzelménél, de a napokban majd kiderül).

A Senhor Santo Cristo dos Milagres nevű három napos fesztiválra ezrével látogatnak haza a Sao Miguelről elszármazott emigránsok, akik a kultuszt tucatnyi amerikai és kanadai településen is meghonosították.

Virágszőnyeg Forrás: Wikipedia

Nemrég két azori cimboránkkal és a kislányunkkal végigjártuk a sejtelmes nevű Janela do Inferno, azaz a Pokol ablaka nevű túrautat, ami nagyjából egy óceánpart felé tartó vízvezető rendszer mentén halad. Bár ez a körtúra is a hivatalos azori túrautak között van (itt a leírása, több nyelvre állítható), ami azt jelenti, hogy pompásan karbantartott; a szűk alagútjai miatt eleinte úgy gondoltuk, hogy majd a kislányunk nélkül csináljuk végig. Kiderült, hogy nagy tévedés lett volna, ugyanis

• semennyire nem nehéz a terep
• egy két és negyed éves gyerek egy szűk alagútban egyáltalán nem fél, sőt, nagyon élvezi, amikor egyedül lépkedhet
• nincsenek denevérek, sem leomló vakolat (mivel az alagutakat nem vakolták be)
  
  Összes fotó: Haligali blog és Bruno Moniz (némelyik kép kicsit homályos, de az erdő sűrűjében sokszor kevés volt a fény)
  

Csodás az épített tereptárgyak és a lenyűgöző természet szimbiózisa; itt aztán tényleg a zöld szín ezer árnyalata látható. Egyebek mellett azért, mert rengeteg a moha, a zuzmó és összességében a NÖVÉNY.
A zöld rengeteg árnyalata (részlet)